Péntek (augusztus 19.) este hat órakor a heves vihar miatt fa dőlt a vasúti pályára Ódinnyés és Székesfehérvár között.

A vasúttársaság a székesfehérvári, a dél-balatoni és észak-balatoni vonalakon a tegnap esti, éjszakai és ma hajnali időszakban utazóknak visszatéríti a menetjegyek árát – írja közleményében a MÁV.

Az utasok beszámolójából kiderült, hogy a vasúttársaság finoman szólva sem állt a helyzet magaslatán. Volt, aki 18 óra után nem sokkal indult a Déli pályaudvarról, és 23 órakor még mindig Kápolnásnyéken állt a vonattal. Pótlóbusz sem érkezett, a vonat utasai órák óta ültek a vonaton és sem enni, sem inni nem kaptak, a büfé ugyanis délután hat óra után bezárt. Voltak olyan utasok is, akik leszálltak a vonatról és gyalog indultak a legközelebbi lakott település irányába.

Végül a Katasztrófavédelem távolította el a kidőlt nyárfát, ezután tudta megkezdeni a MÁV a helyreállítást az egyik vágány fölött. Hajnali három óra után azon a vágányon megindulhatott a vonatforgalom. 

„A Technológiai és Ipari Minisztérium elrendelése alapján visszatéríti a vasúttársaság a tegnapi eseménnyel érintett vonatokra váltott jegyek árát. A jegyeket kezelési költség levonása nélkül, az utas kérésére téríti meg, ha az egy útra vagy menettérti útra szóló menetjegyének érvényessége részben vagy egészben augusztus 19-én 18 óra és 20-án 6 óra közötti időszakra esett, és a menetjegyén feltüntetett viszonylat részben vagy egészben a székesfehérvári (30a vonal), dél-balatoni (30), vagy az észak-balatoni (29) vasútvonalra szól (a Budapest-Kelenföld–Nagykanizsa vagy a Szabadbattyán–Tapolca szakaszokra akár részben érvényes). A visszatérítési igényt legkésőbb augusztus 31-ig lehet benyújtani a vasúti pénztárakban és az ügyfélszolgálatokon.”

A MÁV közleményében kiemelte, hogy szakemberei éjszaka és napközben is – esőzés és zivatarok által nehezített körülmények között – folyamatosan dolgoztak, dolgoznak a felsővezeték helyreállításán, amellyel az időjárástól függően várhatóan ma késő délután végeznek. Késő este, éjszaka állhat helyre a mentrend a székesfehérvári és a csatlakozó vonalakon. 

A korlátozások, jelentős késések, vonatelmaradások a székesfehérvári, a dél- és észak-balatoni, valamint a Budapest-Székesfehérvár-Veszprém vonalon közlekedő vonatokat érintik. Ma hajnaltól az elővárosi vonatok helyett járnak csak pótlóbuszok Gárdony és Székesfehérvár között.  Délutántól a Z30-as vonatok Gárdony állomásig közlekednek, ahonnan pótlóbusszal, illetve a távolsági vonatokkal is tovább utazhatnak az utasok. A G43-as vonatok Kápolnásnyék állomásig közlekednek, ahol átszállást biztosítunk a zónázó vonatokra. Ellenkező irányban a G43-as vonatok Kápolnásnyék állomásról indulnak. Az utasok a zónázó vonatokkal utazhatnak Kápolnásnyék állomásra. A távolsági vonatok közlekednek az érintett Gárdony-Székesfehérvár szakaszon és Gárdonyban is megállnak. Ezek esetében előfordulhatnak 20-30, esetenként 30-60 perces késések.

A Budapest-Székesfehérvár-Veszprém, a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca, a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa, illetve Keszthely állomások között közlekedő vonatok felármentesen vehetők igénybe további intézkedésig, visszavonásig.

A vasúttársaság az utasai elnézését kéri a jelentős korlátozások, forgalmi fennakadások és késések miatt.

A közlekedési változásokról folyamatos tájékoztatást adnak a vasúttársaság honlapján, a MÁV applikációban és a MÁVINFORM Facebook-oldalán.