Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy amerikai veterán 70 év múltán találta meg első szerelmét. A megható történet boldog befejezéssel zárult.

Azt tervezték, hogy összeházasodnak

Duane Mann 1953-ban Japánban állomásozott a koreai háborúban, amikor is beleszeretett egy lányba, Peggy Jamagucsiba. Sajnos bő egy évvel később a férfinak vissza kellett térnie az Egyesült Államokba, de azt tervezték, hogy szerelme, aki ekkor már várandós volt gyermekükkel, idővel követi majd őt, és össze is házasodnak.

Duane Mann addig is megpróbálta megteremteni az anyagi feltételeket a közös élethez, de édesapja elköltötte a félretett pénzét, és egy idő után nem érkezett több levél Peggytől, megszakadt a kapcsolat. Duane Mann folytatta életét, kétszer is megnősült, hat gyermek édesapja lett, ennek ellenére azonban soha nem tudta kiverni a fejéből régi szerelmét.

A közösségi oldalak segítségével szeretett volna rátalálni egykori szerelmét. Történetéról beszámolt egy helyi hírcsatorna is, majd felfigyelt rá Theresa Wong, a History Channel munkatársa. Ő derítette ki, hogy Peggy jelenleg Michiganben él. Miután ez a fontos információ kiderült, Mann hajthatatlan volt, és fiával együtt Iowából Michiganbe utazott, hamarosan pedig újra karjában tarthatta egykori szerelmét. Mint kiderült, Peggy édesanyja elégette a leveleit, ezért nem írt neki többé a barátnője, terhessége pedig sajnos vetéléssel végződött, de másik kapcsolatból született első gyermekét róla nevezte el.

 

Kép: heavy.com