Október 22-én Aranyosi Péter és Litkai Gergely a Művészetek Házába látogattak és humorizáltak egy kicsit. Természetesen mi is ott voltunk, itt egy interjú Aranyosi Péterrel!
Mizu Miskolc: a Showder Klub-nak köszönhetően rengetek humoros embert ismerhetett meg a nagyközönség, köztük téged is. Feltűnnek köztük olyanok, akik direkt egy-egy felvételre írnak egy szöveget, de vannak, akik a mindennapok humorát veszik alapul. Te inkább a vicces hétköznapokkal, avagy kissé már abszurd sztorikkal hódítasz?
A.P.: mit gondolsz? Én természetesen a mindennapokról beszélek, hiszen a gyerekeimről és a kalandjaimról mesélek, illetve a fiatalságomról és a múltamról, ezek a mi sztorijaink. És ha már Mizu Miskolc, a mi sztorijaink.
Mizu Miskolc: teljesen igazad van. Említetted a gyerekeidet. Sok poén alapját szolgálják ők?
A.P.: nem csak a gyerekek. Tehát egy a gyerekek, kettő a szüleim, három a családom, négy és legfontosabb én, hiszen az én történeteim. Például itt van a nővérem, az ő történetét el is meséltem a Rádió M-nél. Ez is egy történet, bár nem vicces, de szép.
Mizu Miskolc: én téged csak a „jó zsaru” szerepében tudnálak elképzelni nevelési téren. Így van ez a valóságban is?
A.P.: teljesen igaz. Én inkább a megengedő apuci vagyok, de egy biztos, ha a feleségem azt mondja például, hogy lefekvés, akkor én ezt maradéktalanul, mint jó végrehajtó, ezt végrehajtom. Tehát én ilyen ítélet végrehajtó vagyok, amit az asszony mond, én azt csinálom.
Mizu Miskolc: a gyerekek szinte percenként mondanak valami vicceset, rohangálhatnék papírért, hogy felírjam, de addigra meg mondanának még százat. Te hogy oldod meg az ilyen szituációkat?
A.P.: most is van két új sztori, meg mindig vannak új dumák, de ezek valahogy csak akkor érnek meg, ha rá tudsz tenni egy olyan történetet még pluszba, amitől ez az anyag megerősödik.
Mizu Miskolc: tehát mindenképpen kell az a plusz, amit te hozzá tudsz adni, ami te vagy.
A.P.: igen, pontosan.
Mizu Miskolc: akkor ebből kifolyólag gondolom, te inkább spontán fellépő vagy, mint az a görcsölős típus.
A.P.: abszolút.
Mizu Miskolc: azt is nagyon jól tudjuk, hogy te miskolci vagy. Hogy látod most a várost, mennyiben másabb most, mint a te sulis idődben volt?
A.P.: hát sajnos semmiben. Azt kellene mondanom, hogy szépült a város, de amennyit szépült, azt kell hogy mondjam, bizonyos részek ugyanúgy le is vannak pusztulva. Tehát a főutca az én gyerekkoromban, 22 éve fel volt újítva, de most le van pusztulva. Szóval lehet, hogy vannak szép sétányok vagy újabb részek, amelyek épülnek és szépülnek, de vannak részek, amelyek sajnos pusztulnak. Nem érjük utol magunkat, ezzel legyünk tisztában. De nekünk itt van a Diósgyőr!
Mizu Miskolc: ez ugye nagyon fontos! Mi a kedvenc helyed Miskolcon?
A.P.: Hát egyrészt az Avas, mert avasi gyerek vagyok, nagyon szeretem a belvárost, a sörház környékét, a főutcát, a Forintot, ezeket imádom.
Mizu Miskolc: értem. Fűznek ide emlékek is gondolom.
A.P.: millió, millió! Rengeteg sztorit tudok róla mesélni. Az egyik legjobb Tiszai pályaudvaros történet, amikor Béla haverom elindult Szerencsre. Valami ügye volt Szerencsen, és beült a restibe. Nyolc, de legalább kilenc barátjával volt, jól berúgtak és egyszer csak ordított valaki, hogy indul a vonat. Annyira siettek, hogy felugrottak mind a kilencen, de csak Béla akart menni Szerencsre. Ezek vagyunk mi, miskolciak.
Mizu Miskolc: és mit üzennél Magyarország és Miskolc fiatalságának?
A.P.: hát ez nagyon nehéz. Nekem volt szerencsém bejárni a Világot és azt gondolom a mai napig is, hogy nem azon múlik, hogy honnan indulsz és higgyük el, mi miskolciak, hogy a Világban meg van a helyünk! Sőt talán még Miskolcon is meg van a helyünk és itt is talán lehet boldogulni és élni, de ne higgyük el azt, hogy mi kevesebbek vagyunk bárkinél is! Jók vagyunk, miskolciak!
