Kezdőlap Uncategorized

A legkisebb hősök napja – Gyermeknap 2020

2020. május 31-én a legkisebb hősöknek szeretnénk köszönetet mondani és programokkal kedveskedni.

Hogy kik ők? Akikről eddig keveset beszéltünk. Több mint két hónapig voltak bezárva, türelemben és kitartásban gyakran felülmúlták a felnőtteket.

Igazi hősök, mert…

– Gyorsan elfogadták, hogy megváltozott körülöttük a világ.

– Nem mehettek iskolába, óvodába.

– Nem találkozhattak a barátaikkal, mint korábban.

– Nem látogathatták meg a nagyszüleiket.

– Nem mehettek játszótérre, állatkertbe, közösségbe.

– Elmaradtak az önfeledt születésnapi bulik.

– A felnőttekkel együtt aggódtak, pedig ez nem az ő feladatuk.

És mindezt panaszkodás nélkül tették. Elfogadták, hogy van egy vírus valahol odakint, mely felbolygatta az ismert világukat.

Sokszor bölcsen csak ennyit mondtak az állandó tiltásainkra:

„Tudom, anya, ez a koronavírus miatt van! „

Szeretnénk köszönetet mondani az összes gyermeknek ezért a kitartásért és türelemért, melyet ebben az embert próbáló, nehéz időszakban tanúsítottak. A legnagyobb kincsünk a mi legkisebb hőseink!

Részletes program:

Szabadtéri programok

Május 31., vasárnap
10:30 Ludas Matyi, a Miskolci Csodamalom Bábszínház előadásában
Helyszín: Szinva terasz
14:00 Ludas Matyi, a Miskolci Csodamalom Bábszínház előadásában
Helyszín: Jókai lakótelep, a Malom előtti tér

Május 30., szombat; május 31., vasárnap és június 1., hétfő
Izgalmas szabadtéri programok a Diósgyőri várban
Helyszín: Diósgyőri vár

A Diósgyőri vár a pünkösdi hosszú hétvégén újra kitárja kapuit. A három nap folyamán 9-18 óráig, zárt termek mellett, izgalmas szabadtéri programokkal várnak minden kedves vendéget.

Május 31-én „Küldj egy mosolyt!” szlogennel gyermeknapi akciót hirdetnek a Diósgyőri várban. Azok a 14 év alatti gyerekek, akik egy mosolygós, kidekorált lufit hoznak, vasárnap ingyen léphetnek be a várba. A lufikat a vár hídjának korlátján gyűjtik össze, így köszöntik sok-sok mosollyal az ide érkező kicsiket.

Az apróságoknak mesesarokkal is kedveskednek, ahol elültethetik az égig érő paszulyt. A kis cserepet hazavihetik, otthon pedig figyelemmel kísérhetik növekedését. Emellett kipróbálhatják az íjászatot, valamint a Diósgyőri vár játéktára is várja azokat, akik próbára tennék ügyességüket és bátorságukat. A fegyvermustrán megismerkedhetnek a középkori harcászat rejtelmeivel, 14:20-kor pedig a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend idézi meg a lovagkor hangulatát.

Május 31., vasárnap és június 1., hétfő
Gyermeknapi kedvezmények a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban
Helyszín: Miskolci Állatkert és Kultúrpark
A Miskolci Állatkert és Kultúrpark öt kontinens több mint 120 állatfajának közel 700 egyedét mutatja be a látogatóknak, különleges erdei környezetben. Gyermeknap alkalmából május 31-én és június 1-én a 14 éven alatti gyermekek kedvezményes 200 Ft -os belépőjeggyel látogathatják a Miskolci Állatkertet.
Az állatkert május 4-én újra megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt, így pünkösdkor is nyári nyitva tartás szerint, 9:00 órától 19:00 óráig várja a látogatókat. Pénztárzárás 18:00 órakor.

Online programok

Május 31., vasárnap
08:30-21:00 „Pörögj Velünk!” az ország 13 bábszínházának közös gyereknapi programja
Május 31-én vasárnap, reggel 8:30-tól este 21:00 óráig, országos online gyereknapi programmal várják a nézőket az ország 13 bábszínházában! Egyszeri és megismételhetetlen alkalom, izgalmas és különleges „vendégelőadásokkal”. A színes kínálattal minden korosztályra gondoltak. A legkisebbeknek és szüleiknek 4 éven aluliaknak szóló babaelőadásokkal készülnek, az ovisokat és iskolásokat pedig népmesékkel, örök kedvenc klasszikusokkal, vásári játékokkal varázsolják el. Az előadásokat a 13 bábszínház egyszerre közvetíti.

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai
Mesebeli kastély – építőelemekből
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára gyermeknap alkalmából versenyt hirdet mesebeli kastély építésére. Pályázni saját fakockákból, LEGO-ból, vagy bármilyen építőelemekből épített kastély fotójával lehet. Az elkészült kastélyokat a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára Facebook oldalán posztolhatják a versenyzők. A legtöbb lájkot elérő alkotás készítője ajándékot kap. A fotók feltöltésének határideje: 2020. május 31.

Gyermeknapi Kvíz
A legtöbb helyes választ adók között könyvjutalmat sorsolnak ki a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára Facebook -oldalán.

Esti mese a könyvtárosoktól
A könyvtár kollégáinak felolvasásai a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára Facebook -oldalán.

Meseíró könyvtárosok
A könyvtár kollégái saját meséivel kedveskednek a gyerekeknek Facebook-oldalukon.

Híres meseírók
Híres meseírókról szóló slide-show Heltai Gáspártól, a Grimm testvéreken át Csukás Istvánig a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára Facebook-oldalán.

A CINE-MIS Nonprofit Kft. programjai
A CINE-MIS Nonprofit Kft. a Magyar Nemzeti Filmarchívum online gyermekfilmjeivel és meséivel kedveskedik gyermeknap alkalmából kicsiknek és nagyoknak egyaránt. (Ludas Matyi, A kiskakas gyémánt félkrajcárja, Egér és oroszlán, Hahó, öcsi!, A három nyúl, János vitéz, Keménykalap és krumpliorr, Vuk, Szaffi, Vili a veréb)

Online gyermekjóga
Vantal Boglárka Hatha jóga és Gyermekjóga oktató közreműködésével
Mozgás, játék és mese alkalmazása egy időben 40 percben.

A Miskolci Nemzeti Színház programja
Félőlény – zenés mesejáték
A Miskolci Nemzeti Színház jóvoltából egy napon keresztül elérhetővé válik a Félőlény című zenés mesejáték.