Eddig érvényesek a lejárt okmányok. Változnak a veszélyhelyzet idején lejáró okmányokkal kapcsolatos szabályok, januártól nem a veszélyhelyzet megszűnésének időpontjához kötik a lejáró hivatalos okmányok érvényességi idejét, hanem konkrét dátumot jelölnek meg, június 30-át.

Eddig napokat határoztak meg, ez módosul

Egy korábbi szabályozás nem konkrét dátumot jelölt meg, hanem a veszélyhelyzet megszűnésének időpontjától számított 60 napban határozta meg az okmányok érvényességi idejét.

Az erről szóló kormányrendelet  januártól hatályát veszti a Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányrendelet szerint.

Akinek 2020. március 11. és 2020. július 3. között vagy 2020. november 4. és 2022. május 31. között járt vagy jár le a hivatalos okmánya, az 2022. június 30-áig érvényes lesz.

Korábban is megcsináltathatod!

A december 17-én elfogadott törvény külön megemlíti a hivatalos okmányok között a forgalmi engedélyeket, de a korábbi szabályozások alapján ebbe a körbe sorolhatók többi között a diákigazolványok is. Kimondja a jogszabály azt is: a meghosszabbított érvényességi idő nem akadálya annak, hogy valaki ezt megelőzően intézkedjen okmánya cseréjéről.