A 19 éves Bényei Ágoston a védekezésből és a támadásból is kiveszi a részét.

Az új játékos szülővárosában, Tiszavasváriban kezdett focizni hét éves korában, majd Hajdúnánáson folytatta. 12 évesen került Debrecenbe, ahol végigjárta a ranglétrát, és 2020 nyarán, 17 évesen bemutatkozott az NB II.-ben is. Az első évben 17 mérkőzést játszott az első csapatban, a másodikban 15-öt – olvasható a DVTK hivatalos oldalán.

A Debrecenből érkező korosztályos válogatott játékos a DVTK 6. nyári igazolása.