Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Február végéig pályázhattak a helyi termelők, szolgáltatók.

A kiírásra azokkal a jellegzetes, helyi előállítású termékekkel lehetett jelentkezni, amelyeket a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) területén, természetvédelmi oltalom alatt álló területen termeltek, vagy készítettek, és előállításuk a természet védelmével összhangban történik.

A Bükki Nemzeti Parki Termék Védjegy használatára 2012 óta lehet pályázni és a védjegy hosszú távon hozzájárulhat egy új célközönség megszólításához, valamint az eddigi turisztikai kínálat színesítéséhez.

A védjegy adományozásának célja a természetvédelmi oltalom alatt álló területeken működő helyi gazdálkodók, vállalkeeozások piaci lehetőségeinek növelése és az ökológiai gazdálkodás népszerűsítése mellett a helyi értékek megőrzése, a hagyományok újraélesztése, a népművészet, a kézművesség és a népszokások felélesztése, illetve azok fenntartása.

Idén összesen 22 pályázat érkezett a felhívásra.

A grémium tagjai voltak:

  • Kissné Dóczy Emília és Néráth Melinda, az Agrárminisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály agrárkutatási és környezetgazdalkodási szakreferensei
  • Rónai Kálmánné, a BNPI igazgatója
  • Szádeczky Kornélia, a BNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának osztályvezetője

Továbbá két külső szakértő:

  • Berzsenyi Mariann, a Nyitott Kézműves Műhely vezetője
  • Benkő Béla, a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője

A több órás bírálat során a bizottság tagjai jobbnál-jobb, és kiemelkedő minőségű kézműves terméket – így szörpöket, lekvárokat, mézeket, szalámikat, testápoló krémeket, szappanokat – kóstolhattak meg vagy próbálhattak ki, illetve különleges szolgáltatásokkal ismerkedhettek meg.

A végső értékelés során elhangzott, hogy minden pályázó rendkívül magas színvonalú termékkel jelentkezett, s akik nem is kapták meg a védjegyet, náluk sem minőségi, hanem leginkább alapanyagbeli kifogások merültek fel.

Rónai Kálmánné elmondta, az elmúlt évek tapasztalata az, hogy egyre inkább emelkedik a Nemzeti Parki Termék Védjegyet használók presztízse.

– Azt látjuk, hogy népszerűek a bükki termékek, nagy a kereslet irántuk – tette hozzá Kissné Dóczy Emília, a Nemzeti Parki Termék Védjegy alapítója.

A Bükki Nemzeti Parki Védjegyes termékeket a karpatiborzderes.com
weboldalon, illetve a BNPI
látogatóközpontjaiban és a kitelepüléseken lehet megvásárolni.