Gyakorlati tudást kaphatnak a diákok.

Az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. és az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium az idei tanévben, még ősszel elindította a vízügyi technikusok duális képzését. Ennek keretében idén februártól hetente 12 diák már gyakorlati oktatáson is részt vesz az ÉRV-nél.
A diákok a képzés során megismerkednek a cégnél használt technológiákkal, és ez jól egészíti ki a korábban elsajátított elméleti tudást. A vállalati szakemberek segítik őket a karrierjük elindításában és szakmai előmenetelükben is.