Kezdőlap KÉK HÍREK

Egy jegygyűrű mind fölött

Jó, a cím egy kicsit félrevezető, mert ez a történet nem Középföldén íródott és valószínűleg nem készül belőle trilógia, de azért érdekes.

 

Röviden, egy felsőtelkesi férfit még az év elején, január 26-án beinvitálták egy falubeli házba, ahol az előszobában várakozott, majd a szekrényen megpillantott egy aranygyűrűt – vagyis egy drágaszágot (befejeztem, esküszöm) – és zsebre tette.

A sértettek tanakodtak, hogy megtegyék a feljelentést, de végül jól döntöttek, hiszen a Rudabányai Rendőrőrs munkatársai fél nap alatt azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, aki azonnal beismerő vallomást tett. A nyomozók a már zálogba adott jegygyűrűt is megtalálták, amit az eljárás eredményeként még az esküvő előtt visszaadtak a jegyespárnak.

Sok boldogságot kívánunk!

Forrás police.hu