Kezdőlap Uncategorized

Elhunyt Korzsényi Tibor, a Csodamalom Bábszínház alapítója

Március 13-án, 71 éve korában elhunyt Korzsényi Tibor rendező, színész, bábos, a miskolci Csodamalom Bábszínház alapító-igazgatója.

Korzsényi Tibor 1972-ben elvégezte a Bábstúdiót és az Állami Bábszínházhoz szegődött. 1982-től 1988-ig a miskolci Tokaj Varieté bábszínész parodistája lett, 1986-ban pedig pályázat útján megszervezte a miskolci Csodamalom csoportot. Ezt a bábszínházat Miskolc városa 1992-ben házi kezelésébe vette és Korzsényi Tibort bízta meg az igazgatással.

Az akkor még amatőr csoport a Fábián-malom épületében mutatta be előadásait, innen származik a Csodamalom elnevezés. Az évek során az együtteshez újabb és újabb tagok csatlakoztak, így lehetőség nyílt a repertoár bővítésére is. A társulat 1992-től hivatásos színházként működik. A nagyszámú, több mint ötven repertoárdarabon felül évente két-három bemutatót is tartanak, melyek általában klasszikus mesék és magyar írók művei alapján készülnek.

A gyerekelőadások mellett megjelentek a felnőttdarabok, mint a Carmina Burana, a Bolero vagy éppen az Egy kiállítás képei. Az elő­adások pedig olyan sikeresek voltak, hogy videófelvételek alapján meghívásokat kaptak külföldre is. Bábszínészképző tanfolyamok is kerültek Miskolcra, ahogy a már nyugdíjas Korzsényi Tibor mondta, büszke volt arra, hogy tehetségeket is felfedezett.

Emlékét megőrizzük, nyugodjék békében!

Forrás: Színház Online, boon.hu, Wikipédia, Csodamalom Bábszínház