Kezdőlap Uncategorized

Fábián Zsolt: Ebben az időben az apró dolgok értékelődnek fel

Fábián Zsolt, a Bíborszél zenekar frontembere, akinek Miskolc a vára, az élete….adott karanténinterjút Nektek, a Mizu Miskolc olvasóinak:

Hogyan éled meg a járványhelyzetet?

Törekszem rá, már amennyire ez lehetséges ugye, hogy ne ez határozza meg a gondolataimat és az életemet a nap 24 órájában. Azt tekintve, hogy ez ömlik ránk mindenhonnan és azért bizonyos korlátok közé vagyunk szorítva, nem egyszerű, nem elbagatellizálva, de nem is túldimenzionálva igyekszem helyén kezelni ezt az egész helyzetet. Mondhatni viszonylag egyszerűen alkalmazkodtam a megváltozott körülményekhez, a kijárási korlátozás azért biztosít némi mozgásteret az embernek, így valamivel könnyebb elviselni, mintha ki sem tehetnénk a lábunk a lakásból.

Mivel töltöd a napjaidat?

Abban a szerencsésnek mondható helyzetben vagyok, hogy van ún. „civil” foglalkozásom, így azok táborát erősítem, akik „homeoffice”-ban dolgoznak/dolgozhatnak.  Amikor pedig az időjárás engedi, élek az egyéni sporttevékenység gyakorlásának a lehetőségével és kicuccolok valami vízpartra áztatni a zsinórt, aztán ha szerencsém van még némi hal is akad….A köztes időben pedig gyúrom az angolom, sóhajtozom az ablakban, lustálkodom vagy éppen a TV előtt butítom magam, szóval eltelnek valahogy ezek a napok is…

Mi hiányzik a legjobban a járvány előttről?

A közlekedési dugók, az araszolás az M3-on, a 400Ft-os benzin, a hosszú, tömött sorok a mekiben… jaa és persze a jó bulik, koncertek meg egy-egy jó Diósgyőr meccs vagy már az sem lenne baj, ha rossz, szerencsére, hogy az milyen az utóbbi időszak már el is feledtette velünk…

Mit gondolsz, a jelenlegi helyzet milyen hatással van/lesz a zene és az ember kapcsolatára?

A közösségi szellem, az összetartozás, egymásra utaltság érzése, a tolerancia talán mindenkiben felerősödött az utóbbi hetekben, ahogy ezt az esti zenés/tapsos akciók és a példátlan mértékű és mennyiségű segítő megmozdulások is napról napra bizonyítják. Borzasztó kíváncsi vagyok, hogy mennyi és meddig marad meg ezekből a dolgokból. De a zenére kitérve, ahogy a zenészek, előadók vagy bármilyen más művészeti ág képviselői, úgy a közönség is ki lesz/van éhezve az élő produkciókra, a személyes találkozásokra, az új élményekre, szóval szerintem mindenkiben van egyfajta felfokozott várakozás. A kényszer szülte szünet utáni első bulik nagy része szinte olyan lesz a színpadon és a színpad előtt állóknak is, mint a Karácsony, ami reményeim szerint garantálni fogja a koncertek, előadások hangulatát és remélhetőleg hamar magunk mögött hagyhatjuk ezeket a virtuális „közönségtalálkozókat”. Ilyenkor, mikor az ember meg van fosztva, el van zárva  dolgoktól vagy elveszít valamit, ki van szolgáltatva a körülményeknek, apró dolgok értékelődnek fel és talán nagyobb jelentőséggel bír egy-egy dal vagy szöveg, fontosabbá válik az üzenet, könnyebben célba ér, mert nem kell annyifelé koncentrálnunk, mint előtte, azokban a rohanósabb hétköznapokban. Most egy kicsivel esetleg nagyobb körülöttünk és bennünk a csend és talán épp ezért nyitottabbá, befogadóbbá is válunk ezáltal és ez nem biztos, hogy baj.

Mi lesz az első, amit megteszel, ha véget ér ez az időszak és visszatér az élet a régi kerékvágásba?

Hazamegyek Miskolcra szívni végre egy kis friss, vasgyári levegőt…