Kedvező folyamatokat tapasztalt az ÁSZ.

Az Állami Számvevőszék folyamatosan figyelemmel kíséri megyénkben is az önkormányzati intézmények működését, és ha szükséges tanácsokkal segíti a munkájukat. Az ÁSZ közleménye szerint ennek is köszönhető, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, és általuk ellenőrzött 290 intézményben erősödött a csalásmentesség. Az elmúlt időszakban az ÁSZ ajánlásait figyelembe véve 74 intézményvezető  hozott olyan intézkedés, amely segíti az integritás, azaz a feddhetetlenség, tisztesség megerősítését, kiépítését.
A megyei helyzetben azért van még mit javítani, amit az is mutat, hogy 137 intézménynél további lépésekre van szükség. Ezeknél ugyanis a vezetők az ÁSZ figyelemfelhívására nem, vagy csak részben intézkedtek, ezért a kockázatok az esetükben nem változtak, vagy éppen növekedtek.