Kezdőlap KÉK HÍREK

Két nő ginázta be a miskolci férfit

Egy 28 és egy 49 éves helyi asszony augusztus 13-án kora délután italozott a Baross Gábor utcában található egyik sörözőben. Ott ismerkedtek össze egy férfival, aki rövid idő után meghívta a gyanúsítottakat a lakására. A két nő elfogadta az invitálást, és ott folytatták az ismerkedést.

Az italozgatás közben a nők a férfi poharába nyugtatót tettek, amelytől a sértett rövid időn belül elaludt. Aztán ahogy az ilyenkor történni szokott, a lakást átkutatták és vittek mindent, ami megtetszett nekik. Ez esetben egy játékkonzolt, és közel százezer forint készpénzt tulajdonítottak el.   

A nyomozók adatgyűjtésük eredményeként az idősebbik elkövetőt augusztus 17-én, míg a fiatalabbikat augusztus 18-án elfogták, majd előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket – áll a rendőrség közleményében.