Újabban a  zokni szandállal és papuccsal is nagyon divatos. Már nem számít divatbűnnek ez a kombináció, sőt, kreatív stílusérzékre vall, amennyiben sikerül tetszetősen összeházasítani ezt a két darabot.

A zokni-szandál kombinációról nem éppen a csinos szettek jutnak eszünkbe, jó pár elrettentő példa és emlék kavarog róla a fejünkben. Pedig ez a páros már régóta nem számít cikinek, persze nem árt jól értelmezni a divatot. Nem a fehér tenisz zokni és sport szandál kombinációra gondol a „költő”, amikor ezt a stílust érintjük, hanem az elegánsabb variációra.

Sokakat meglep, hogy a zokni szandállal stílusos is tud lenni. Valószínű ennek az evolúciója onnan van, hogy tavaly óta a sport szettekhez is húznak hosszú, kompressziós zoknit rövidnadrággal, így gondolhatjuk, hogy hamarabb átment a divatvilágba is.

A bokazoknira felkapott szandál remekül mutathat farmernadrág mellé társítva, de a pántos lábbelivel megtámogatott térdzokni sem teljesen  esetlen, ha miniszoknyát veszel fel mellé: attól függően, milyen a színek, minták, fazonok összhatása, a végeredmény nem feltétlenül lesz divatkatasztrófa. 

A zoknira tekinthetünk úgy, mint egy feltűnő kiegészítőre: lehet csipkés, extravagáns, fémszálas, mintás, masnis, batikolt, vagy egyszínű kreáció. Ízlésesen összeválogatott árnyalatokkal kombinálva, nagyot dobhat a megjelenéseden, de azért tartsuk szem előtt a letisztult összképet! Ha minden harsány a szerelésedben, könnyen kaotikus és giccses lehet a látvány. Nem csak a szandálokhoz, hanem a divatos félcipőkhöz is jól passzolhatnak a sikkesebb zoknistílusok.

A zokni-szandál tehát ma már nem „vágyölő”, hanem bohém, divatos szettnek számít!