Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Közélet

Ma este kékben tiszteleg az Avasi kilátó

Érdemes megcsodálni az esti díszkivilágítást, hiszen mi Miskolcon így ünnepeljük azt, hogy mától egy éven át hazánk látja el a Visegrádi Négyek elnökségét.

Az elnökség és a V4 színébe borul az ország, egy estére országszerte számos kiemelkedő középület kap kék díszkivilágítást. A Visegrádi Együttműködést évente változó elnökség koordinálja, Magyarország hatodik alkalommal látja el ezeket a feladatokat.

„V4 – Indítsuk újra Európát”.

Kiemelt jelentőséggel bír az elnökség ellátása hazánk számára a nemzetközi turizmus újraindításában. Ebben az egy évben a szakmai és diplomáciai egyeztetések mellett a Magyar Turisztikai Ügynökség a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködve a nagyközönség számára is számos kulturális eseménnyel, akcióval, kampánnyal készül – áll Miskolc MJV Polgármesteri Hivatalának közleményében.

Számos nevezetesség mellett, Miskolc az Avasi kilátó kivilágításával ünnepli meg az évezredes közös múltat, kultúrát, valamint bizalmat és barátságot.