Scorpions május 6-án különleges koncertet adott a Madison Square Garden-ben annak tiszteletére, hogy Banglades 50 éve lett független állam, Robert Cavuoto pedig több képet is készített a banda egyik gitárosáról, Matthias Jabs-ről, amelyeken jól látszik, hogy a zenész leragasztott ujjakkal fogta le a húrokat és több vérfolt és került a hangszerére. A csapat időközben be is jelentette, hogy elhalasztják az Európa-turné első három koncertjét Jabs meg nem nevezett sérülése miatt, de várhatóan május 17-én már színpadra állnak Párizsban és a május 30-i budapesti bulinak sem lesz semmi akadálya.

A veterán német banda február végén adta ki Rock Believer című új albumát, nemrég pedig Las Vegasban tartottak telt házas koncertsorozatot. Az Európa-turné május 10-én indult volna Lisszabonban, azonban ez, valamint a 13-i Toulouse-i és a 15-i Lille-i buli is elmaradt Jabs problémái miatt, amelyről a zenekar nem közölt részleteket. A csapat az év nagy részét turnézással tölti: az európai fellépések után ismét Amerika következik majd, ahol különleges vendégként a Whitesnake és a Thundermother csatlakozik hozzájuk.