Kezdőlap KIEMELT

Megnyitotta kapuit Miskolc legújabb és legfinomabb élményközpontja

Az Avasi turizmust is fellendítő Creppy brand megálmodója, Oszlánczi Réka újabb merész álmát valósította meg, ugyanis a jól ismert és rendkívül népszerű Creppy PalacsintaHáz mellett létrehozta a Creppy Centert! Nem véletlen a nívós hely elnevezése sem, hiszen a franchise hálózattal is rendelkező cég olyan multifunkcionális élményközpontot hozott létre Miskolc szívében, ahol akár esküvőket vagy céges rendezvényeket is szervezhetünk. Az ínycsiklandozó palacsintás kínálat csak „hab a tortán”.

A Creppy ismét történelmet ír

14 éve nyitotta meg kapuit a Creppy PalacsintaHáz, és ezzel egy időben indult hódító útjára a Creppy márkanév is. Mára a Creppy egy sikeres franchise márkává nőtte ki magát. Az innovatív étterem számos országos és nemzetközi elismerés tulajdonosa, ugyanis 2018-ban Las Vegasban bekerült a világ 12 legjobb feltörekvő franchise koncepciója közé, 2019-ben pedig megkapta a vendéglátó szakma egyik legnívósabb kitüntetését a Weidlich Pál Kereskedelmi és Vendéglátóipari Nívódíjat, a Fekete Kutyát.

Ugyancsak a tavalyi évben kezdte meg működését a cég első franchise étterme, a debreceni központú Creppy PalacsintaBistro, valamint hamarosan nyílik a Creppy legújabb egysége is, ezúttal Gyulán.

Ha mindez nem volna elég, 2020 nyarán – a miskolciak örömére – átadták a sokoldalú Creppy Centert is.

A Creppy sikertörténet folytatódik az idén is

A miskolci Creppy PalacsintaHáz közvetlen környezetében nyitotta meg kapuit a legújabb és legfinomabb élményközpont, a Creppy Center. A családi vállalkozás a térség gazdasági és turisztikai fellendítésében játszott szerepét a város vezetése is elismerte: az idén Oszlánczi Réka, a Creppy brand megálmodója és tulajdonosa veheti át a Miskolc Város Turizmusáért elnevezésű díjat.

A Creppy Center ünnepélyes átadóján, Veres Pál, Miskolc városának polgármestere köszöntötte a sajtó munkatársait és vágta át a szalagot, mellyel hivatalosan is hódító útjára indult a multifunkcionális élményközpont.

„Miskolc mindig is büszke volt azokra a vállalkozásokra, akik tevékenységükkel különlegeset és formabontót alkottak, emelve és népszerűsítve városunk sokszínűségét. A Creppy immár 14 éve megkerülhetetlen szereplője a helyi gasztronómiának,  tevékenységükkel hozzájárulnak Miskolc elismertségének és vonzerejének növeléséhez. A most átadásra kerülő Creppy Center nem csupán a palacsinta szerelmeseinek nyújt kulináris élvezeteket, hanem színtere lehet különböző eseményeknek, legyen az családi vagy céges rendezvény.  A vállalkozásnak rendkívül nagy szerepe van a város turisztikai életében, éppen ezért elismerve a több mint egy évtizedes munkát Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Creppy  megálmodójának és tulajdonosának, Oszlánczi Rékának adományozta a Miskolc Város Turizmusáért díjat.  A Creppy Center egy olyan komplex és mind megjelenésében mind funkcionalitásában egyedülálló központ, amelyről méltán mondhatjuk, hogy Miskolc meghatározó közösségi és gasztronómiai terévé vállhat – a miskolciak és a városba látogatók örömére egyaránt.„– mondta a megnyitón Veres Pál, Miskolc városának polgármestere.

A Creppy élmény fokozódik

A több mint 60 féle minőségi étel között a gluténérzékenyek és a vegetáriánusok is találnak kedvükre való sós vagy édes ízvilágú fogásokat.

A Creppy filozófiája szerint a palacsinta az egyik legjobban variálható köret, melyhez különleges ragukat, feltéteket párosítva szenzációs fogásokat lehet elkészíteni.
A hely megálmodóinak természetesen az a legfontosabb, hogy a vendégek mindig boldogan és jó szájízzel hagyják el a Creppy PalacsintaHáz különleges, építészeti szempontból is trendi és hangulatos falait.

Bemutatkozik a Creppy Center

Az országos szinten egyedülállónak számító Creppy Center júliusi megnyitása a palacsintás élményt egy újabb szintre emelte. A high-tech berendezéssel felszerelt multifunkcionális komplexum, többek között akár 100 fős, nagyszabású eseményeknek is helyet adó rendezvényteremmel rendelkezik.

A Creppy design jegyeit ízlésesen viselő központ franchise oktató és üzemeltetési bázisként is működik majd.

„A Creppy Center átadásával egy országos szinten is egyedülállónak számító multifunkcionális Creppy palacsinta központ kezdi meg működését a város szívében. A jelenleg is üzem alatt lévő, legmodernebb technológiával kialakított konyhánk a későbbiek során oktató konyhaként, illetve a kiszállítási és a palacsinta torta üzletágunk bázisaként fog szolgálni. Ezen túlmenően egy olyan különleges kialakítású, osztható, összességében 100 fő befogadására alkalmas rendezvény teremnek nyújt majd helyszínt, amilyennek a környéken nincs párja.  A komplexum továbbá a Creppy franchise oktató és továbbképzési központjaként, és a Creppy Franchise főhadiszállásaként is funkcionálni fog. A kivételes hangulatú palacsinta terasz pedig a nyári rendezvényeknek ad majd otthont.” – mondta el Oszlánczi Réka.

A Creppy-től már jól megszokott, különleges interior design köszön vissza a Center falairól. A Creppy Center tökéletes választás azok számára, akik egyedi, látványos, hangulatos helyszínt keresnek életük nagy eseményeihez. A pazar látvány mellett a vendégek részesülnek a Creppy élményben, és az ízletes palacsintás fogások teszik igazán felejthetetlenné az ott töltött pillanatokat.

A Creppy PalacsintaHázról röviden:

A magyar franchise márka és az étterem alapító tulajdonosa, Oszlánczi Réka, aki 2014-ben munkásságával kiérdemelte az Év Fiatal Vállalkozója kategóriában a Jövő Reménysége különdíjat. Ezt követően az Amerikai Egyesült Államokban képviselte hazánkat 2016-ban, mint Magyarország sikeres fiatal vállalkozója, idén februárban pedig a Nemzetközi Franchise Szövetség éves kongresszusán is részt vett. Jelenleg a FIVOSZ Észak-magyarországi regionális elnöke.

2006 óta a Creppy alapja és referenciaétterme a Creppy PalacsintaHáz, amely egyedi palacsintás gasztroforradalmát Miskolc belvárosából, az Avasi pincevilág szívéből irányítja. Az innovatív étterem számos országos és nemzetközi elismerés büszke tulajdonosa, amelyeknek köszönhetően Észak-Magyarország legjobb éttermei között is számon tartják. Elismert, egyedi palacsintás fogásai speciális kiszolgálással és páratlan atmoszférával társulva nyújtják a vendégeknek az egyedülálló Creppy élményt.

(PResston PR)