A MEAFC U13-as röplabda csapata május 8-án Kazincbarcikán szerepelt Dunszt Ferenc U13 Országos Mini Bajnokság II. osztályának döntőjén.

Kilenc csapat vett részt a döntőn: a házigazda VRCK mellett a DEAC, Kecskemét, Nyíregyháza, Dág, Pénzügyőr, MAFC-Németh László és nem utolsó sorban a MEAFC-Felsőzsolca. Obbágy Zsuzsanna tanítványai az alapszakaszt veretlenül zárták és nem volt ez másként a döntőn sem, így megszerezve a bajnoki címet. A torna legjobb játékosa is MEAFC-os lett Bari Bence személyében, aki az VRCK legendájának Szabó Dávidnak kapta meg a dedikált mezét a díjátadón.

Obbágy Zsuzsanna vezetőedző beszámolója a tornáról:

 ,,Az egész szezonban stabil teljesítményt nyújtottunk, veretlenül vittük végig, s ezzel a  teljesítménnyel szépen tudtuk lezárni a szezont arany éremmel a nyakunkba.  Az utolsó megmérettetés során az első csoportkörben a Pénzügyőr és Dág csapata ellen mérkőztünk meg. Bár voltak egyéni hibák, amik elsősorban a drukknak és az izgulásnak volt betudható, mégis magabiztosan nyertük mind a két mérkőzést. Pénzügyőr csapatával 2-1es eredményt játszottunk, míg Dág csapatával szemben 2-0ra hoztuk a mérkőzést.  A két győzelemmel bejutottunk a dobogóra, s már csak az érem színe volt kérdéses. A döntő csoportban MEAFC- Felsőzsolca és Debrecen csapatával küzdöttünk meg. Mindkét csapattal 2-1es végeredménnyel zártunk. A mérkőzések izgalmasak voltak, magas színvonalú játékot és jó labdameneteket láthattunk. Azonban a végére nem maradt kérdéses, hogy megérdemelték a fiúk a dobogó legfelső fokát. Ugyanakkor gratulálok a MEAFC- Felsőzsolca csapatának és DEAC-nak a dobogós helyekért és a jó, izgalmas, színvonalas játékért. A döntő legjobb játékosa Bari Bence lett, aki az egész szezon alatt kimagaslóan, megbízhatóan játszott! Kreatív támadás befejezéseivel, stabil, biztos nyitásaival, pontos fogadásaival sok-sok ponthoz juttatta hozza a csapatot! Emellett személyiségével képes hatni a többi játékosra is és csapatként összefogni őket. Büszke vagyok rá , és egész csapatomra is. Örülök, hogy velük dolgozhattam ebben a szezonban. Remélem jövőre ugyanilyen sikerélményekkel gazdagodnak majd! Szép szezont zártunk! Köszönöm a fiuknak az áldozatos munkát, amit edzéseken és mérkőzéseken nyújtottak. Illetve köszönöm a klubnak és a szülőknek a támogatást, mert háttér nélkül nem sikerült volna idáig eljutnunk. Jövőre a munka folytatódik, de addig is vár még ránk néhány edzés és tábor. Hajrá MEAFC!”

MEAFC-Miskolc U13-as bajnok csapata: Baráth Nesztor Angelusz, Bari Bence, Berta Áron, Bodnár Kristóf Tamás, Csibi Martin, Csiger Sámuel, Deák Levente, Jakó Noel, Kerékgyártó Péter, Kígyóssy Boldizsár, Konecsni Benedek, Szabó Olivér Ákos, Szabó Péter, Takács Bálint, Zilai Zoárd

A képeket készítette Kovács Loretta (VRCK)

Forrás MEAFC