Kezdőlap Uncategorized

Redőrkézen a díler

Arról értesültünk, hogy két nőt és két férfit hallgattak ki gyanúsítottként a miskolci nyomozók, akik a megalapozott gyanú szerint kábítószert birtokoltak, ráadásul ezeket a tudatmódosító szereket piacra is dobták. Az egyik férfinak a bíróság elrendelte letartóztatását.

A Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Alosztálya kábítószer birtoklása vétség és kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást mid a négy személlyel szemben.

A gyanúsítottak 2021. március 18-án történt elfogásukig Miskolc területén kábítószert szereztek meg, illetve azzal kereskedtek is . A nyomozók egy 46 éves tiszafüredi férfit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását, melyet a bíróság elrendelt.

A rendőrök a megtartott kutatások során a kábítószer értékesítéséhez használt mérleget, illetve kábítószergyanús anyagot is lefoglaltak, melyek vizsgálatára szakértőt rendeltek ki. – írja a police.hu