A vendégek tartották vissza a garázdát.

Garázdaság miatt kell felelnie egy 61 éves férfinak, aki egy kocsmában kezdett balhézni. A most elkészült vádirat szerint a férfi idén januárban az egyik miskolci sörözőben múlatta az időt, és alaposan a pohár fenekére nézett. Amikor egyre hangosabban szitkozódott és már a vendégeket is inzultálta, a pultosnő közölte vele, hogy több italt nem kaphat, és inkább menjen haza.
A férfi ettől nagyon mérges lett, és a szennyes zsebkendőit kidobálta az asztalra, majd amikor az alkalmazott ismét rászólt, az egészet lesöpörte a földre a poharakkal együtt. A pultosnő hozzálátott az asztal fertőtlenítéséhez, mire a részeg vendég megragadta őt a mellényénél fogva, és nagy erővel a WC ajtajához vágta. Már meg is akarta ütni, amikor a nő kibújt a ruhadarabból és elmenekült. Ekkor már az egyik vendég is számon kérte, hogy miért bántotta a nőt, mire a garázda fellökte őt is. Végül a férfit a többi vendég tartotta vissza az időközben értesített rendőrök kiérkezéséig.
Az ügyészség az egyébként büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben pénzbüntetést indítványozott.