Kezdőlap Uncategorized

VIDEO: A Magyarországi Légimentésért Alapítvány egészségügyi dolgozók munkájának elismeréseként készített videóüzenetéről

Master KG és Nomcedo Jerusalema című slágerére elindított táncmozgalomhoz a világ minden tájáról számtalan baráti társaság és munkahelyi csapat csatlakozott, de orvosok, ápolók, tűzoltók is táncoltak az afrikai örömzenére.

A 2020-as év legjobb tánc kihívásában a Magyarországi Légimentésért Alapítvány is részt vett, ezzel köszönve meg az egészségügyben dolgozók elmúlt évben tanúsított erőn feletti munkáját!

Észak és Nyugat egyszerre táncolt, hiszen a Miskolci repülőtéren készült felvétellel egyidőben a Balatonfüredi bázis is csatlakozott a kezdeményezéshez.

A táncról készült összeállításban a Légimentő Nonprofit Kft. minden légimentő bázisa (Budaörs, Balatonfüred, Sármellék, Pécs-Pogány, Szentes, Debrecen és Miskolc) egy-egy rövid videóüzenetben köszönt el a 2020. évtől és kívántak boldog új évet az Országnak 2021-re.

Az Alapítvány tagjai elérhetőségeiken örömmel várják a csatlakozókat. Rövid videót várnak egyéni, baráti társaságok, munkahelyi közösségektől, melyből egy összefogást szimbolizáló filmet készítenek majd.

Csatlakozz te is, és köszönjük meg együtt az egészségügyben dolgozók munkáját!

MAGYARORSZÁGI LÉGIMENTÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
3529 Miskolc, Perczel Mór utca 42., 3/12.
adószám: 18655973-1-05
Bankszámlaszám: Takarékbank Zrt. 54600140-14009291
e-mail: legimentesert@gmail.com

FIGYELEM!
Valaki a Magyarországi Légimentésért Alapítvány nevével visszaélve gyűjt telefonos pénzadományokat!

A tudomásunkra jutott információk szerint valaki telefonon veszi fel a kapcsolatot a lehetséges támogatóval, majd egyeztetést követően a támogatói okirat személyes átadásával egyidőben kívánja a felajánlott adományt átvenni!

Ilyen akciónk nincs, és alapítványunk adománykezelési szabályzatának értelmében nem is gyűjtünk adományt ebben a formában.

Gyűjtőakcióinkról minden esetben weboldalunkon, hivatalos közösségi oldalainkon vagy a médián keresztül értesítjük a lakosságot.

Arra kérünk mindenkit, aki érintett vagy hasonló esettel találkozik, az haladéktalanul értesítsen bennünket a legimentesert@gmail.com e-mail címen, vagy a +36 20 374 3005-ös telefonszámon.

A Magyarországi Légimentésért Alapítvány az 54600140-14009291 számlaszám és 18655973-1-05 adószám alapján azonosítható be!

Felhívjuk azon támogatóink figyelmét, akik csekken szeretnék támogatni alapítványunkat, hogy a számlaszámot minden esetben szíveskedjenek egyeztetni, megnézni!