Kezdőlap Uncategorized

Visszautalja a regisztációs díjakat a Nemzetközi Oltóközpont

A cég a közleményében úgy fogalmazott, hogy „a változó jogi környezethez igazodva visszautalja a teljes befizetett összeget minden érintettnek, ugyanakkor továbbra is mindent megtesz azért, hogy oltással segítse a koronavírus-járvány elleni védekezést”.

Kámány Roland, a Nemzetközi Oltóközpont ügyvezetője azt nyilatkozta,hogy a kezdeményezés tavaly augusztusban született. A mai nappal az időközben változó jogi környezetre reagálva eddigi formájában megszüntetik az előregisztrációt. Egy héten belül minden érdeklődőnek visszafizetik az előfoglalás díját, és a továbbiakban efféle anyagi ösztönzők nélkül kezelik a várólistát, amit egyben lezárnak.

„Vannak helyzetek, amikor a szűkebb értelemben vett szervezési szempontokat felülírja az élet. Most ez történt. Bár eddigi rendszerünket egy szakmai logika mentén építettük fel, be kell látnunk, hogy az a továbbiakban meglévő formájában nem tartható fenn.” – ismertette a döntés hátterét az ügyvezető.
A sajtóközleményben kifejtik, hogy hálásak, de mindenkit arra kérnek, ha tehetik, regisztráljanak az állam vakcinainformációs oldalán.

A fővárosi kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztálya jelentette be a múlt héten, hogy eljárást indít hivatalból a cég ellen, mert az eddig 5000 forintos regisztrációs díj ellenében ígért oltást magán alapon. A vizsgálat után kiderül, hogy a Nemzetközi Oltópont Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott-e azzal, hogy pénzért előjegyzést vett fel.