A Miskolci Nemzeti Színház Oscar című legutóbbi előadásának végén hosszú percekig állva tapsolta a közönség Gáspár Tibor színművészt, aki aznap kapta meg a Kossuth-díjat. A művész nehezen találta a szavakat a meghatódottságtól.
Az ominózus előadásról a színház Facebook oldalán osztottak meg egy videót. Mindemellett a teátrum honlapján is méltatják a miskolci társulat örökös tagját:
„A Miskolci Nemzeti Színház társulata szívből gratulál Gáspár Tibor, Jászai Mari-díjas színművésznek, érdemes művésznek, színházunk örökös tagjának, aki a magyar művészeti élet egyik legrangosabb kitüntetésében, Kossuth-díjban részesült.
Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása, tragikus, komikus és abszurd darabokban egyaránt kiemelkedő szerepformálása, valamint emlékezetes színpadi, filmes és szinkronszínészi alakításai elismeréseként vehette át a Kossuth-díjat.
Büszkék vagyunk arra, hogy társulatunk megbecsült tagjaként az évadban láthatják a Rómeó és Júlia, A kétfejű fenevad, Az öngyilkos, az Oscar, a Máli néni és a hamarosan bemutatásra kerülő Buborékok előadásaiban, összetéveszthetetlen hangjával pedig a Miskolci Balett Toldi című táncjátékában találkozhatnak.” – írták a színház honlapján.
(Fotó: mnsz.hu)





