Horvátországban is megjelent a japán cserebogár. A kiemelt zárlati károsítók közé tartozó japán cserebogár (Popillia japonica) a szomszédos országok közül Ausztria és Szlovénia mellett már Horvátországban is megjelent. Ezzel jelentősen megnövekedett a „stopposként” terjedő kártevő behurcolási és a hazai növényvilágra gyakorolt növényegészségügyi kockázata.
A lakosság együttműködése elengedhetetlen
Tilos külföldről növényeket, növényi részeket vagy talajt behozni az ország területére. Emellett a japán cserebogár észlelése esetén haladéktalanul értesíteni kell az illetékes vármegyei kormányhivatalt, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt.
A Popillia japonica imágói ugyanis könnyen elrejtőzhetnek csomagokon, járművekben vagy növények között, és így észrevétlenül, „stopposként” áthurcolhatóak az országhatárokon.
A Nébih egyúttal felhívja a figyelmet, hogy a japán cserebogár észlelése, valamint már a gyanú felmerülése is bejelentési kötelezettséggel jár.
A gyanús egyedek, illetve a feltételezett kártétel észlelésekor haladéktalanul értesíteni kell az illetékes vármegyei kormányhivatalt, valamint a Nébih-et.
(forrás, fotó: portal.nebih.gov.hu)






