Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Gazdaság

A MagyarBrands „Kiváló Fogyasztói Márka” díját kapta meg a Ceres ZRt.

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A „Kiváló Munkáltatói Márka” díj elnyerése után a több mint 70 éves Ceres ZRt. a MagyarBrands „Kiváló fogyasztói márka” üvegdíját zsebelhette be.

Egy elegáns gálaesten vehette át idén is több mint 70 hazai márka képviselője a MagyarBrands elismerését kiváló fogyasztói márka, kiváló üzleti márka és innovatív márka kategóriában.


 
A csomagolt pékáruk terén piacvezető Ceres ZRt. is a díjazottak között volt. A Győrben és Miskolcon is jelenlévő vállalatnál az ott dolgozók szakmai munkáját ismerték el a tervezéstől, a gyártáson át a kivitelezésig, ugyanis a népszerű márka mögött rengeteg ember fáradságos munkája áll. A kitüntetéssel a Ceres ismertségét és kedveltségét emelték ki a fogyasztók körében. A díjazott fogyasztói márkák átlagos ismertsége 2023-ban ugyanis magasabb volt, mint 70 százalék, kedveltségük pedig 85% feletti volt.

A Ceres márka sikerének a titka

A tradicionális, több, mint 70 éves sütőipari cég évente 22 ezer tonna élelmiszert készít. A legtöbb termék a cég győri központjában készül, míg a miskolci üzemből péksüteménnyel, napi kenyérrel látják el Kelet-Magyarorsza?got. A vállalat vezetése azt vallja, a márka sikerének a titka az egészségtudatos termékek fejlesztésében van, ugyanis szinte minden háztartásban tartanak egy-egy csomag kenyeret, amit a széles termékkörből igény szerint tudnak választani a vásárlók. Emellett fontos a jó ár-érték arány is, amiben szintén verhetetlen a cég.

Nagy hangsúlyt kap a fenntarthatóság és az egészségtudatosság is

A Ceresnél odafigyelnek az egészégtudatos emberekre, így a hagyományos fehérkenyerek mellett más alternatívákat is kínálnak. A termékek sorában a vásárlók megtalálják a teljes kiőrlésű és szénhidrátcsökkentett kenyeret is, a Napicipók közül pedig választhatnak tönkölybúzalisztből sütött verziót is. – mondta el Mikos István a Ceres ZRt. vállalati igazgatója.

A cégvezető hozzátette, kiemelt figyelmet kap a fenntarthatóság is, amihez nélkülözhetetlen a fejlődés és a fejlesztés. A cégnél az elmúlt időszakban közel 400 millió forintos beruházást hajtottak végre, reagálva az energetikai kihívásokra. A tervek szerint pedig hamarosan a győri üzem energiaigényének az egynegyedét napelemekkel biztosítják majd.

A Ceres célja, hogy a következő 70 évre is biztosítsa a stabil működést. Ennek érdekében, olyan beruházások előkészítésén dolgoznak, amelyek lehetővé teszik a kapacitásuk akár megduplázását is.

(X)