Ahogyan arról korábban már beszámoltunk egy 17 éves miskolci fiú chatfórumokon osztotta meg azt a tervét, hogy egy általános iskolába fegyverrel fog berontani és lövöldözni. 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) emberölés előkészületével gyanúsította meg, majd bűnügyi őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatását, amit a Miskolci Járásbíróság április 2-án egy hónapra el is rendelt, melyet javítóintézetben kell végrehajtani.

Lichy József, Levente ügyvédje a Hír TV Radar című műsorában elmondta, hogy a fiút azért kellett mindenképpen elfognia a rendőrségnek, mert fajsúlyos dolgokat írt a neten. Többek között azt tervezte, hogy fegyvert szerez, és volt általános iskolájában végez ötven, hét év körüli diákkal.

Az ügyvéd arról is beszámolt, hogy nemrégiben hosszasan beszélgetett Leventével, amelyből kiderült, hogy cselekedetét egyértelműen a bosszú vezérelte.

– Azt, hogy kiken vagy miken kell neki bosszút állni, nem fejtegettük, nem boncolgattuk, gondolom a pszichológussal meg a pszichiáterrel ezt majd megteszik, de én úgy éreztem, mintha a világon kellene bosszút állni, valójában – mondta Lichy József. Hozzáfűzte: nagy kérdés lesz, hogy az emberölés előkészülete ügyfele esetében milyen stádiumban volt.

Mint kiderült ügyvédjének már  ígéretet tett Levente, hogy felhagy a korábbi tervével, és nem foglalkozik az iskolai mészárlás gondolatával.

A műsorból azt is megtudtuk, hogy a fiú az intézetben öngyilkosságot kísérelt meg, azonban a gyors segítségnek köszönhetően túlélte. 

Szakértő vizsgálja majd Levente beszámíthatóságát, ha tisztában volt cselekménye súlyával és következményeivel, akkor egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A fiú az intézetben öngyilkosságot kísérelt meg, azonban a gyors segítségnek köszönhetően túlélte. Szakértő vizsgálja majd Levente beszámíthatóságát, ha tisztában volt cselekménye súlyával és következményeivel, akkor egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

/Nyitókép forrása: Terrorelhárítási Központ/