A Sensolite polarizáltfény ágy kifejlesztése és átadása óta eltelt 15 év és a több ezer elégedett paciens bizonyítja a polarizált fény jótékony hatásának létjogosultságát az egészség megőrzésben és a gyógyulási folyamatok felgyorsításában, elősegítésében.

Bár hihetetlennek tűnik 2023 április 15-én Miskolcon is már 13. születésnapját ünnepli a Sensolite Gyógycentrum.

Büszkék vagyunk a javulásokra, gyógyulásokra és külön örömmel tölt el, hogy a fényágy segítségével sokat tehetünk embertársaink testi-lelki jólétéért.

 

Hogy is lehetséges ez?

Vezessük végig a szálat logikailag! Ha mondjuk Ön befekszik a fényágyba egy kezelésre, a teljes testfelületét éri a polarizált fény, amely 1 cm mélyen hatol a bőrfelszín alá, tehát eléri a hajszálereket, bennük a vér alakos elemeit. A keringésnek köszönhetően pedig a polarizált fényfürdőben részesült vér az egész szervezetet átjárja. A hatás tehát szisztémás. Ezért lehetséges az, hogy egyidőben és egymástól függetlenül több területen fejti ki jótékony hatását. A Sensolite alkalmas a betegségek megelőzésére, az erőnlét fokozására a fizikai és szellemi teljesítőképesség növelésére is. Természetesen azoknak a felnőtteknek és gyermekeknek is ajánlott, akiknek nincs egészségügyi problémája, csupán az egészség megőrzése, a természetes védekezőképesség vagy épp az erőnlét fokozása, energiával való feltöltődés a cél. A fényágy nyújtotta terápiás lehetőséget kiegészítő kezelésként javasoljuk, tehát a hagyományos orvoslás által felkínált medicina mellet és nem helyett. Szeretném azonban kihangsúlyozni, hogy minden ember más és más módon reagálhat a fényterápiára.

Ünnepeljen velünk a Sensolite fénycentrumban, ahol csak egyetlen egy napig él a szenzációs születésnapi ajándékunk. Amennyiben április 15-én bérletet vásárolnak, a megvásárolt bérlet egységszámát megduplázzuk.

Keress minket a www.sensolite.hu, www.prevendiet.hu oldalon vagy a Facebookon.

Minden kedves régi és új vendégeinket szeretettel várjuk a Sensolite Gyógycentrumban Miskolcon az Arany J u 2 alatt.

(x)