Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az amerikai rapper, dalszerző, Cardi B (1992) a hip-hop világ egyik legmeghatározóbb személyisége. Zenéje és extravagáns stílusa egyedi és különleges, melyben a hip-hop és a trap elemeit ötvözi.

Azon szókimondó művészek táborához tartozik, akiknek zenéjén keresztül ismerhetjük meg életük személyesebb oldalát is. A The Rolling Stone-nak adott nyilatkozatában azonban arról is olvashatunk, hogy bár szeretne a zenéjében még nyitottabb lenni, de tart az életében bekövetkezett változásokról beszélni, mert az emberek a saját fájdalmát használják fel ellene. Utalva Nicki Minaj egy korábbi posztjára is, amit többen úgy értelmeztek, hogy kigúnyolta vele művésztársa érzéseit – olvasható a People oldalán. Az elmúlt időszakban nyilvánosságra került Offset-tel (gyermekei apja) való kapcsolatának több mozzanata is (szakítások-kibékülések). Az énekesnő nyilatkozata szerint kapcsolatuk bonyolult, jóval több van köztük, mint szerelem, a legjobb barátjai egymásnak.

A Grammy-díjas előadó korábban igyekezett távol tartani a médiát a magánéletétől. Bevallása szerint abban az időszakban sokkal nyugodtabb volt az élete, de hisz abban, hogy a gyermekeinek és a rajongóknak is példát kell mutatnia.

„Nem akarom, hogy a gyermekeim lemondjanak valamiről, mert nem bírják a nyomást amiatt, amit az emberek mondanak róluk!” Üzenve ezzel a rajongóknak, hogy a továbbiakban is a tőle megszokott őszinteség és közvetlenség fogja jellemezni munkásságát.