Jó bulinak tűnhet felmászni egy vasúti szerelvény tetejére, de nem csupán tilos, hanem életveszélyes is.

Idén már többen szenvedtek súlyos égési sérüléseket, amikor vasútüzemi területen felmásztak egy szerelvényre vagy a felsővezeték tartóoszlopára – olvasható a MÁV közleményében. – A balesetekben ismét fiatalkorúak is érintettek. 2022-ben szintén történt két hasonló baleset, amelyeknek súlyos, életveszélyes sérültjei és halálos áldozata is 18 éven aluli volt.

A vasúttársaság éppen ezért arra kéri a szülőket és a pedagógusokat, nyomatékosan hívják fel a fiatalok figyelmét arra, hogy vasútüzemi területen tartózkodni életveszélyes és tilos.

A vágány melletti felsővezeték tartóoszlopára felmászva sérült meg súlyosan az a férfi, aki január 5-én a Budapesti-Keleti pályaudvar és Kőbánya felső állomás között szenvedett áramütést. 

Pár nappal később, január 8-án, az esti órákban Eger-Rendező állomáson fiatalok játszottak vasútüzemi területen, ahova civileknek szigorúan tilos a belépés. Két fiatal fiú a vágányon álló, üres tartálykocsi tetejére mászott fel, a felsővezeték közelében pedig egyikük áramütést szenvedett. Egy 15 éves gyermeket a mentők súlyos égési sérülésekkel szállítottak kórházba, társa könnyebben sérült.

Sok esetben, amikor valakik izgalmas időtöltést remélve, vagy egy jó fotó elkészítése érdekében a tiltott üzemi területre tévedtek, súlyos, vagy halálos sérüléssel kerültek kórházba és otthon már hiába várták őket.