Kezdőlap BORSOD Borsod - Közélet

A tiszaújvárosi robbanás sérültjei hazatérhettek, megkezdődött a helyreállítás

Valamennyi, a tiszaújvárosi robbanásban megsérült dolgozó hazatérhetett családjához a kórházból, rehabilitációjukat már otthon folytathatják.

A Mol tájékoztatása szerint a gyógyulás teljes időtartama alatt továbbra is minden szükséges támogatást biztosítanak számukra. Két érintett munkavállaló már vissza is tért dolgozni.

A Mol Petrolkémia tiszaújvárosi Olefin-1 üzemében időközben befejeződött a szénhidrogén-mentesítés, így megkezdődhetett a létesítmény biztonságos helyreállításának következő szakasza. Jelenleg a rendszerek részletes műszaki vizsgálata, az ehhez szükséges állványozási munkák, valamint a sérült szerkezeti elemek bontása zajlik. A szakértői csapat emellett már a helyreállításhoz szükséges eszközök beszerzésén is dolgozik.

A vállalat hangsúlyozta, hogy a robbanás körülményeinek vizsgálata továbbra is folyamatban van. A Mol teljes körű együttműködést biztosít az illetékes hatóságok számára, a vizsgálóbizottság pedig a kormány által delegált szakértők bevonásával folytatja munkáját.

Múlt héten kedden a Debreceni Egyetem sajtóközpontja arról tájékoztatta az MTI-t, hogy folyamatosan javul a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában kezelt, a tiszaújvárosi robbanás helyszínéről odaszállított négy sérült állapota, egyikük már elhagyhatta az égési intenzív osztályt, kezelése az égéssebészeti osztályon folytatódik. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház sajtóosztálya szintén június 2-án közölte az MTI-vel, hogy már csak egy sérültet kezelnek a tiszaújvárosi robbanás Miskolcra szállított érintettjei közül a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórházban. Mint írták, folyamatosan javul a baleset sérültjeinek állapota, közülük egy személy már hétvégén hazatérhetett a családjához, míg egy beteg kedden hagyhatja el a kórházat. Az intézményben ápolt harmadik sérült "jó, általános állapotban" van, őt sebkezelés miatt ápolja még a kórház Baleseti- és Mozgásszervi Sebészeti Centrum Akut mozgásszervi sebészeti osztályán.
 

(Nyitókép forrása: Facebook)