A Föld legcsendesebb helyét 2015-ben építették fel a Microsoft központi épületében, Redmondban, maga az építés két évig tartott. Az eseményt a Guinness rekordok könyve is jegyezte.

A visszhangtalan szobaként is emlegetett speciális helyiségben nagyon kevesen bírták ki hosszabb ideig, az is maximum egy óra volt. Aki a szobában tartózkodik, néhány perc múlva már hallani kezdi a saját szívverését, nem sokkal később pedig a vér áramlását, sőt a csontok ropogását is.
A visszhang nélküli szoba lényege nem az, hogy semmit sem lehet hallani benne, hanem, hogy minden külső zajt kiszűr, ennek következtében pedig nagyon felerősödnek az ember “saját testi zajai”.
Ha nem jön be a külvilág hangja, a teljes csend fokozatosan elviselhetetlen fülzúgássá válik. Az általunk rendkívül csendesnek tartott környezetek általában hangosabbak, mint az emberi hallásküszöb, ami 0 decibel körül van. Egy könyvtári olvasóteremben például körülbelül 40 decibeles zaj van.

Az ember egy teljesen csendes szobában a visszhang hiánya miatt elveszti egyensúlyát, ennek következtében pedig romlik a térbeli tudatossága.

“Ha elfordítjuk a fejünk, még ezt a mozdulatot is halljuk. A lélegzetünket például kifejezetten hangosnak halljuk” – mondta Hundraj Gopal, a Microsoft szoba fő tervezője.

A szoba belsejét mind a hat oldaláról mély, üvegszálas V-alakú elemek alkotják, amelyek alakja bizonyos frekvenciák elnyelésére és csillapítására szolgálnak. Alul egy sor rezgéscsillapító rugó található. Belül a padlóra, a mennyezetre és a falakra üvegszálas ékek vannak felszerelve, hogy megtörjék a hanghullámokat, mielőtt azok visszapattannának a helyiségbe.