Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Kultúra

Az MVK is részt vesz a Múzeumok éjszakáján

Idén ünnepeljük a miskolci menetrend szerinti autóbusz-közlekedés fennállásának 75. évfordulóját

Különleges nyílt napot szervez a Múzeumok éjszakáján, június 24-én, szombaton 15 órától a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. a Szondi György utcai telephelyén.

A rendezvény előtt egy busztörténeti felvonulást láthatnak majd az érdeklődők, amely a Városház térről indul, majd megnyitja kapuit a közlekedési vállalat telephelye, ahol autóbuszokkal, villamosokkal, veterán járműkiállítással, a Magyar Honvédség és a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola bemutatójával, koncertekkel, szervezett telephely és közlekedéstörténeti múzeumlátogatással várjuk az érdeklődőket.

A társaság közleményéből az is kiderül, hogy a rendezvény gyerekprogramokban is gazdag lesz. A kicsik kipróbálhatják a Kerékpáros Miskolc Egyesület biciklis tanpályáját, távirányítós járműbemutatón vehetnek részt, ugrálhatnak trambulinon, szórakozhatnak mobiljátszóházban és ugrálóvárban, illetve egy igazi különlegesség: a „Hétpecsétes kincskereső” játék is indul. Aki a hét próbát teljesíti, természetesen ajándékot kap.

Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően jótékonykodni is lehet

Aki érkezéskor macska-és kutyaeledellel, vagy bármilyen, a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítványnak hasznos felajánlással (például állatfelszerelés, tisztítószer, nem műszálas ruhanemű) érkezik, annak meglepetéssel kedveskedik a közlekedési vállalat.

A helyszínen lehet regisztrálni a rendkívül népszerű telephely látogatásra, ahol a miskolci közlekedési vállalat mutatja be mindennapjait, a villamos- és autóbuszjavító csarnok napi munkáját, amelyhez „szakmai idegenvezetés" társul.

Az MVK Zrt. a Múzeumok éjszakája rendezvényére a Tiszai pályaudvarról, illetve a Centrum áruháztól ingyenes járatokat indít.

(Forrás/fotó: mvkzrt.hu)