Az ünnepi időszakban is folyamatosan fogadják a hívásokat a 116-123-as lelkisegély számon, amely azok számára nyújt segítséget, akik egyedül, nehéz lelkiállapotban élik meg a karácsonyt. Ilyenkor különösen felerősödik az igény arra, hogy valaki meghallgassa az embert, és érezze: fontos mások számára – hívta fel a figyelmet Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége elnöke.
Dudás Erika elmondta: az ünnepek sokak számára nem az örömről, hanem a magányról, veszteségekről és elfojtott fájdalmakról szólnak. A szövetség önkéntesei ezért karácsonykor is készen állnak arra, hogy beszélgetéssel, figyelemmel és akár levelezéssel segítsenek azokon, akik egyedül ünnepelnek.
A lelkisegély-szolgálat célja nem tanácsadás vagy ítélkezés, hanem az, hogy a hozzájuk fordulók biztonságos, elfogadó közegben mondhassák ki mindazt, ami bennük van. Egy őszinte beszélgetés sokszor már önmagában is enyhítheti a lelki terheket – különösen az ünnepek idején.





