Idén összesen 1400 hallgató jelentkezett az egyetem kollégiumaiba, a ponthatárok kihirdetését követően pedig több mint 300 elsőéves hallgató szeretne kollégista lenni.

Még vannak szabad helyek, amikre a Miskolci Egyetem Bolyai Kollégium honlapján található évközi pályázati lap kitöltésével lehet jelentkezni. A folyamatban lévő beköltözések az Uni-Hotelt és hat kollégiumot érintik, összesen 2000 férőhelyet – közölte Kónya Attila, a Miskolci Egyetem kollégiumi referense. A kollégiumi árak versenyképesek, a térítési díjak az állami ösztöndíjas hallgatók esetében 12 és 23 ezer forint között mozognak, de a legmagasabb összeg a költségtérítéses diákok esetében sem haladja meg a 29 ezer forintot havonta.

A kollégiumok népszerűek, a szolgáltatások minőségével sikerül megőrizni a kollégisták érdeklődését, így viszonylag alacsony a lemorzsolódás aránya. Az egymástól eltérő szolgáltatási színvonalú és komfortfokozatú férőhelyek pedig azt is lehetővé teszik, hogy a tanulmányok előre haladtával a hallgatók a zajosabb közösségi létből idővel egy kevésbé hangos környezetbe költözzenek, ahol jobban tudnak a tanulásra koncentrálni. Ami igazán vonzóvá teheti a kollégiumot, az az, hogy néhány perc sétával elérhetőek a tanulmányi épületek, ami az ország más felsőoktatási intézményeire nem jellemző.

A campuson pedig minden megtalálható, ami a diákoknak a mindennapokban szükségük lehet. A miskolci egyetemi élet pedig egyedülálló, amelyet leginkább kollégistaként lehet átélni – foglalta össze Kónya Attila kollégiumi referens.