Ebben az időszakban a megszokottnál többet vagyunk otthon, ezért egész nap működik a fűtés, továbbá sokkal gyakrabban főzünk és világítunk.

Sajnos emiatt a lakástüzek száma is megemelkedik, a tűzoltóság adatai alapján naponta átlagosan huszonöt otthon gyullad ki ilyenkor.

 

Már égnek a gyertyák az adventi koszorún, különböző fényfüzérekkel díszítjük fel az otthonunkat, amelyek tűzveszélyesek lehetnek. Idén is történt már több ilyen jellegű tűzeset, ezért fontos, hogy fokozott figyelmet szenteljünk ezek megelőzésének.

Természetes, hogy az ünnepi készülődés során egyszerre több főzőlapon és a sütőben párhuzamosan készülnek az ételek. Amennyiben megfeledkeznénk valamelyikről és meggyullad, az a legfontosabb, hogy ne öntsünk rá vizet. Ugyanis, ha olaj vagy zsír gyullad meg, akkor a ráöntött víz gőzzé alakul, és szabályosan kirobbantja az égő olajat az edényből, ami mindent meggyújt maga körül és súlyos sérülést okozhat. Ehelyett fedjük le egy fedővel és zárjuk el a tűzhelyet.

A fő veszélyforrások közé tartozik továbbá az adventi koszorú. Amikor kimegyünk a szobából, mindig fújjuk el a gyertyákat, sose égjenek felügyelet nélkül. Az sem mindegy, hova tesszük a koszorút, a közelében semmiképpen se legyenek éghető tárgyak.

A fenyőfa a fűtött lakásban hamar kiszárad, ezért nagyon könnyen meggyullad és ég. Éppen ezért ne gyújtsunk a fán gyertyát és csillagszórót. Továbbá a karácsonyfát ne tegyük a fűtőtest közelébe, a legjobb, ha egy méteren belül semmi sincs. 

Az égősorokat, fényfüzéreket csak megbízható forrásból szabad beszerezni és fontos, hogy jó minőségű termékeket vegyünk. Ha a fényfüzérek vezetéke eldeformálódott vagy megtört, ne használjuk, mert könnyen lakástűz keletkezhet. 

Ezek gyors észlelésére lehetőleg a konyhába és a fenyőfa környékére szereljünk fel tűzjelző készüléket, hogy a lehető leghamarabb cselekedhessünk, ha mégis megtörténik a baj.

Nagyon fontos az is, hogy figyeljünk oda a gyerekekre, valamint segítsük az egyedülálló szomszédokat, barátokat és rokonokat.