Alan Rickman viszonylag későn kezdte mozis pályafutását, már a 40-en is túl volt, amikor megkapta első filmes munkáját a Drágán add az életedben. Az angol színész akkora elhivatottsággal formálta meg Hans Grubert, hogy több mint három évtizeddel később is az egyik legemlékezetesebb antagonistaként tartjuk számon a karácsonyi akciófilm-klasszikus gonosztevőjét, és rögtön beindította Alan Rickman karrierjét. Szerencsére még volt ideje több alkotásban is kamatoztatni tehetségét, pedig a Drágán add az életed forgatásán nem kímélte magát, és majdnem otthagyta a fogát.

Rickman már az előkészületek során is nagy gondot fordított a karakterábrázolásra, az ő ötlete volt, hogy Gruber ne az eredeti szkriptben szereplő "terroristaruhában", hanem öltönyben jelenjen meg. A színész első jelenete, amit leforgatott azonban kicsit balul sült el: egy 1 méter magas párkányról kellett leugrania, és olyan szerencsétlenül ért földet, hogy majdnem eltörte a térdét. "Késő este volt, feszült és zajos volt a közeg, amikor az első jelenetemet forgattam. Szóval veszélyesen éltünk. Ez volt az első dolog, amit valaha filmben csináltam" – idézte fel Rickman az 1988-as film bemutatója után adott egyik interjúban.

A színészhez rögtön hívták az orvosokat, akik sínbe rakták a lábát és közölték vele, hogy valószínűleg elszakadt az ínszalagja, és hat hónapba telik a felépülés, addig pihennie kell. Rickman azonban nem adta magát ilyen könnyen, ha már egyszer filmezésre szánta el magát. "Még egy jelenetet sem fejeztem be! Jelmezben voltam, és azt kérdeztem, hogy nem lehetne-e eltakarni a nadrágszárral azt a sínt. Visszamentem a 33. emeletre, és folytattam. De az orvos azt mondta, hogy ne helyezzek súlyt arra a lábra" – idézte fel a színész, aki így egy lábon állva forgatta le azt a jelenetet, amikor Gruber találkozik Bruce Willis főhősével, McClane-nel, és megpróbálja őt amerikai akcentussal megtéveszteni.
Ez a – szerencsére a vártnál gyorsabban gyógyuló – sérülés a későbbiekben sem akadályozta meg Rickmant abban, hogy maga hajtsa végre a kaszkadőrmutatványait, de a Drágán add az életed fináléjában látható ikonikus zuhanásban nehéz is lett volna pótolni őt. Ennek a felvétele sem volt veszélytelen. Hajnali háromkor forgatták le a jelenetet, a felvétel előtt pedig figyelmeztette a színészt egy kaszkadőr, hogy nehogy elfelejtse széttárni a karjait, másképp esés közben fordul egyet, a fején landol és meghal. A 12 méter magasban rögzített Rickmannek azonban nagy lélekjelenlétre volt szüksége ahhoz, hogy ne legyen baj, mivel a három próbálkozás közül abban, amit végül felhasználtak, a rögzítőkötelet véletlenül a visszaszámlálás előtt pár másodperccel oldotta ki az egyik stábtag, így az arcán látható meglepetés nagyon is őszinte volt. De szerencsére nem felejtette el széttárni a karjait.