Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Közélet

Együtt, Szövetségben!

Sikeresen pályázott és több, mint 10 millió forint támogatást nyert a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének, „Együtt, Szövetségben!” elnevezésű projektje.

A projekt a Széchenyi Terv Plusz keretében valósul meg. A pályázat 10,9 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült. Célja, hogy a fejlesztés eredményeként a szervezet és tagszervezetei között tovább erősödhessen az együttműködés, ezáltal elősegítve a 2021-2027 programozási időszakban a partnerség elvének érvényesítését a monitoring bizottságok működésében.

A szervezet tagjai az operatív programok különféle monitoring bizottságaiban képviselik a MÖOSZ szakmai álláspontját és a bizottsági döntésekben aktívan részt vesznek. A projekt hatására a tagszervezetek között folyamatos, még intenzívebb kapcsolattartás kialakítása valósulhat meg, így biztosítva az intenzívebb hálózati együttműködést.

A projekt megvalósítása végén egy nagyrendezvény keretében kiértékelik a tájékoztatás és koordináció vonatkozásában történt előre lepéseket. A rendezvényen a nagyfokú interaktivitás az egyik fő cél. Az uniós forrásból megvalósuló projekt révén a programok monitoring bizottságaiban a civil ernyőszervezet hatékony szervezeti koordinációjának eredményeképpen erősebbé válhat a szervezet által képviselt társadalmi kontroll, így biztosítva az uniós források megfelelő, átlátható, szabályszerű felhasználását, valamint a tapasztalatok és eredmények kommunikációjával a látható és átlátható működést.

A projektről bővebb információt a www.moosz.com oldalon olvashatnak.