Munkácsy Mihály-díjas alkotó 91 éves volt.
Életének 92. évében elhunyt Veress Sándor László Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja – közölte az MMA.
A Hevesen született művész több mint fél évszázadon át meghatározó alakja volt a magyar képzőművészetnek. Festészetét az erőteljes színek, a lendületes ecsetkezelés és a sokszínű témaválasztás jellemezte, alkotásai a csendéletektől a mozgalmas tömegjelenetekig terjedtek.
Veress Sándor László 1962-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, később három évtizeden át tanított az intézményben. Művészetére nagy hatással voltak mesterei, köztük Kmetty János és Viski Balás László, munkáiban pedig a groteszk ábrázolásmód és az expresszív színhasználat is fontos szerepet kapott.
Festészete mellett kisplasztikai, különösen éremkészítő tevékenysége is figyelemre méltó. Sorozatokat hozott létre mestere, Kmetty János emlékére, de Picasso, vagy Francis Bacon előtti tisztelgésként is készített érmeket. Neves magyar festőművészek, irodalmi alakok és egy zeneszerző (Durkó Zsolt) arcképtervei is megvalósultak. Zene című gobelinje a Miskolci Nemzeti Színház megbízásából született.
A művész festészete mellett éremművészként és művészetszervezőként is jelentős munkát végzett. Pályafutása során több rangos elismerést kapott, köztük a Munkácsy Mihály-díjat, valamint a Magyarország Érdemes Művésze címet. A Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
(Nyitókép: Magyar Művészeti Akadémia Facebook-oldala)






