Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Igen, méghozzá első alkalommal. Balatonalmádiban augusztus 25. és 27. között. Három nap,  három színpad, mintegy húsz műsorszám.

"Célunk, hogy az EKF programhoz csatlakozott tizenegy járásközpont mindegyikében legyen olyan nagyszabású, ikonikus program, amely az EKF támogatása nélkül nem jöhetett volna létre"

 – idézi a sajtó Markovits Alízt, a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Zrt. vezérigazgatóját. A település évek óta kiemelt helyszíne a Magyar Mozgókép Fesztiválnak. 

Csalogatják a fiatalokat

Balatonalmádi generációkra,  családokra, a közösségekre épít, no és a színvonalas programokra. 2023-ban szeretnék még inkább megszólítani a fiatalokat és az idősebb korosztályt. Bíznak a zeneifesztivál vonzerejében. 

A képzelet és a zene találkozása

A filmvásznon korábban átélt élmények, érzelmek elevenedhetnek majd meg egy egy produkció alkalmával, melyeket kiváló zeneszerzők alkottak, tehetséges zenészek pedig bemutatnak. Az érdeklődők találkozhatnak a klasszikus filmzenék ikonikus dallamaival, de felfedezhetjük a legfrissebb filmek zenei különlegességeit is. A fellépők között lesz az óbudai Danubia Zenekar, a Magyar Honvédség Légierő Zenekara, a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar, a Swing a la Django és Szőke Nikolett, valamint Müller Péter Sziámi is. A pénteki nyitógálán a Danubia Zenekart egy sztárvendég, Marcello Rota dirigálja, szólót énekel Christina Mosca.

(fotó: csodalatosbalaton.hu)