Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem akármilyen meccsre számíthatunk, hiszen a Sopron Basket a sorozat címvédője.

Edzői beharangozó

– A tavalyi Euroliga-győztes és bajnoki címvédő Sopront látjuk vendégül a  DVTK Arénában – nyilatkozta Völgyi Péter. – Az év eleji erőltetett menetünk közepén járunk, sorra követik egymást a rangadók. Fel kell törjük a Sopron precíz védekezését annak érdekében, hogy sikert tudjunk elérni. Kemény, nagy iramú és sportszerű mérkőzést várok, ahol a szurkolóinkra is nagy feladat vár: szükségünk lesz rájuk, hogy átlendítsenek minket az esetleges holtpontokon. Várunk mindenkit a DVTK Arénába!

Euroliga B-csoport 10. forduló
2023. január 19., csütörtök 

18:10 DVTK HUN-Therm – Sopron Basket

Helyszín

DVTK Aréna
3533 Miskolc, Andrássy Gyula utca 61.

Kapunyitás: 17:10

Ellenfél-leső

A magyar bajnokság és az Euroliga címvédője lesz a DVTK HUN-Therm aktuális ellenfele vasárnap. Az előző szezon aranyérmese idén hét győzelemmel és két vereséggel foglalja el a B-csoport tabellájának első helyét. Idén eddig csak a spanyol csapatoknak sikerült legyőzni a Sopront: a Girona saját csarnokában csikart ki egy győzelmet, a Salamanca pedig a Novomatic Arénában nyert magabiztos játékkal. Legutóbbi Euroliga mérkőzésükön a török sztárcsapatot, a CBK Mersin-t 51-44 arányban múlták felül hazai pályán.

Egymás ellen

A szezon során eddig két alkalommal – egyszer a bajnokságban és egyszer az Euroligában – csapott össze a két együttes, a két mérkőzést egy héten belül rendezték Sopronban. Mindkét alkalommal a Sopron bizonyult jobbnak. Az első mérkőzés kifejezetten rossz emlékű a diósgyőri szurkolók számára, hiszen ekkor szenvedett el sérülést Milica Jovanovic, van tehát miért visszavágni a soproni együttesnek.

/A nyitókép illusztráció. Forrás: dvtk.eu/