Kezdőlap BORSOD Borsod - Közélet

Jóval kevesebben szavazhatnak az önkormányzati választáson, mint öt éve

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 4,57 százalékkal csökkent a választásra jogosultak száma.

A 2019-es önkormányzati voksolásnál a szavazás napján mintegy 8 millió 25 ezren szerepeltek a választói névjegyzékben, az idei június 9-ei választáson az NVI adatai szerint csaknem 7 millió 855 ezren szavazhatnak, így 170 ezerrel (2,12 százalékkal) csökkent a választásra jogosultak száma – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adataiból

Két vármegye kivételével valamennyi vármegyében és a fővárosban is csökkent a választásra jogosultak száma: a legnagyobb arányban, 5,02 százalékkal Békés vármegyében (287 ezerről 272,5 ezerre), négy százaléknál nagyobb a csökkenés Tolna vármegyében (4,71 százalék), Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében (4,57 százalék), valamint Nógrád vármegyében (4,12 százalék).

Győr-Moson-Sopron és Pest vármegyében viszont nőtt a választásra jogosultak száma. A legnagyobb, 2,7 százalékos növekedést Pest vármegye mutatja: ott öt év alatt 27 970-nel emelkedett a névjegyzékben szereplők száma, 1 millió 35 ezerről 1 millió 63 ezerre. Győr-Moson-Sopron vármegyében 1,52 százalék a választásra jogosultak számának növekedése, 370 ezerről 376 ezerre emelkedett a választópolgárok száma.

A választásra jogosultak száma a választás kiírását követő napon, március 13-án 7 879 941 volt, vagyis a választás kitűzése óta mintegy 25 ezerrel csökkent a névjegyzékben szereplők száma; ennek a 25 ezer embernek a nagy része elhunyt, egy kisebb csoportja pedig elveszítette választójogát.

A 2019-es önkormányzati választáson mintegy 145 ezerrel kevesebben szerepeltek a névjegyzékben, mint 2014-ben – közölte az NVI.