Bár sokkal ésszerűbb egy rovinji nyaraláskor az óváros helyett a külsőbb (de nagyon közeli) kertvárosi részeken megszállni, azért az esti korzózáshoz, éttermezéshez, fagyizáshoz és a kikötői sétához bemegyünk a sűrűjébe. Nappali és esti fényekbe burkolózva is az egyik leghangulatosabb horvát városban vagyunk, fedezzük fel lépésről lépésre, hiszen sok az érdekesség, a látnivaló. Egyszerűen bájos, ahogy egy-egy szűk sikátor végén a nagy sötétség az már biztos, hogy a tenger, hogy ezekbe a keskeny utcákba betévedve (vagy célzottan érkezve) fülünkbe cseng a nagy kékség morajlása.
Aligha tudnánk elképzelni romantikusabbat, mint egy ital elfogyasztása valamelyik, a Santa Caterina szigete felé néző helyes kis bárban (pl: a bohém Bar Mediterraneo, a vacsorára is tökéletes La Puntulina vagy a jóval elegánsabb Bar Valentino).
Viszont, ha felsétálunk a szintén kedves és esténként igencsak élénk Grisia utcán a Szent Eufémia-templomhoz, onnan letekintve figyelhetjük meg csak igazán a városképet meghatározó, különös „kéményerdőt”. Egy-egy magasabb, színes rovinji házhoz ugyanis esetenként 5-6 kémény is tartozik. Hasonlók, vagy teljesen különböző füstkivezetők. De mi ez a sokaság?
Rovinj sokaknak adott menedéket a történelem során, ráadásul csak a 18. század elején lett belőle félsziget, ugyanis azelőtt a mai óváros körülbelüli területe szigetként magasodott ki a tengerből. Leghosszabb és a legtöbb nyomot hagyó érája a velencei hódoltság majdnem 500 éve volt (XIII.-XVIII. századig). Ekkor fontos kikötő- és kereskedővárossá lett, ami legalább annyi előnnyel járt, mint amennyi konfliktust is szított: akár kalóztámadásokról és rombolásokról is beszélhetünk a folytonos fejlődés és gazdagodás mellett.
Mikor megkezdődött a török hódítás, az oszmán birodalom agresszív terjeszkedése, Dalmáciából, Boszniából, Albániából is rengeteg menekült érkezett Rovinjba, számolván vele, hogy biztonságban lesznek (az akkor még) szigeten. Hirtelen nőtt nagyot a lakosság, sok család kereste a menedéket itt. A 17. században pedig jött még egy nagy migrációs hullám, ugyanis ekkor nem a török, hanem a pestis elől húzódtak Rovinjba. Számszerűsítve körülbelül 3500-4000 ember keresete új vagy átmeneti otthonát az Isztián, ami építkezésekkel, toldásokkal, bővítésekkel járt. Ezért is látni annyi magasabb lakóépületet, mert az 1-2 emeletre továbbiakat kellett húzni, hogy elférjenek a menekült családok.
A kémények pedig az új családok miatt épültek. Ahány újabb és újabb lakteret alakítottak ki (sokan csak 1-1 szobában húzták meg magukat), amennyi családdal bővült a ház népe, annyi új kéményt is építettek, hiszen kellett az új tűzhely! Tekintve, hogy komplett családok is élhettek egyetlen szobában, van olyan épület, amelyen akár 6-8 kisebb-nagyobb kéményt is össze lehet számolni. Így eshetett meg, hogy kialakult a furcsa, de annál egyedibb kéményerdő.
