Mindkét fél abban bízik, hogy a korábbinál is szorosabb kapcsolatot sikerül úgy megtölteni tartalommal, hogy az a sportegyesületek, valamint a gyerekek számára is előnyös lesz.

Újabb megyei egyesülettel kötött partneri és sportszakmai együttműködést a DVTK Labdarúgó Sportakadémia. Ebben a megközelítésben hetedik klubként csatlakozott a közös munkához a BTE Felsőzsolca. 

– Örömömre szolgál, hogy újabb klubbal dolgozhat közösen az akadémiánk. Ez a munka azonban már zajlik, hiszen a Felsőzsolcával eddig is szoros volt a kapcsolatunk, de az együttműködéssel egy még magasabb szintre tudjuk emelni –  fogalmazott Fogarasi Zoltán, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia igazgatója. 

A BTE Felsőzsolcánál dolgozó sportszakemberek – a többi partnerklubhoz hasonlóan – folyamatosan betekinthetnek a DVTK LSA szakmai tevékenységébe, részt vehetnek a szakmai napokon, továbbképzéseken. Igény szerint helyszíni bemutató edzést és szakmai előadást is tartanak majd Felsőzsolcán. Emellett a tehetségkiválasztó, tehetséggondozó eseményekre is várják a zsolcai futball-palántákat.

– Ez csak egy szelete annak a kapcsolatnak, ami akkor lesz eredményes, ha napi szinten, oda-vissza működik – tette hozzá Gulyás Dénes, a BTE Felsőzsolca sportigazgatója. –Mindkét fél nyitott, ezért biztos vagyok benne, hogy a mostani partneri kapcsolat még szorosabbra fűzi a kapcsolatot az akadémia és a klubunk között. A BTE Felesőzsolca Labdarúgó egyesület újabb szintet lépett azáltal, hogy a DVTK Labdarúgó Sportakadémiával együttműködési megállapodást kötött.