Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szinte észrevehetetlen nyomokat hagyott maga után az a bűnöző, aki egy lopott daruval kísérelt meg eltulajdonítani egy nyugat-sussexi Co-op faláról egy ATM-et: a daruval sikeresen lebontotta a falat, noha eredeti tervét nem sikerült megvalósítania, és az ATM nélkül volt kénytelen elhagyni a helyszínt.

A nem éppen az Ocean’s Elevenre hajazó rablási kísérlet helyszínét a rendőrök saját szemükkel is láthatták Barnhamben hajnali 2 óra 15 perckor.

Az egyenruhásokat ugyanis a közelben lévő építési területről ellopott daru miatt riasztották, ám miután gyorsan átkutatták a környéket, megtalálták a szóban forgó járművet, egy szupermarket falába ékelődve.

A sofőr, egy 43 éves férfi érthetetlen okokból úgy határozott, a sikertelen lopási kísérlet után gyalogosan távozik a helyszínről, ám nem jutott túl messzire. A férfit gépjárműlopás és rongálás gyanújával letartóztatták, s továbbra is őrizetben van.