A Miskolc Zoo május 7-én, vasárnap 10:00 és 16:00 óra között a Madarak és fák napját ünnepli, a Városgazda pedig a tavaly és az idén telepített madárodúk lakóinak biztosít összkomfortos lakókörnyezetet. 

A Miskolci Állatkertbe a Madarak és fák napján a témához leginkább közel álló, szakmailag elismert szervezetek települnek ki.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportja az „Év Madara”, valamint kertünk madarai témában mutat majd minden korosztály számára érdekességeket. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság pedig a természetes erdő, valamint a holtfa szerepe az erdei ökoszisztémában témákkal kapcsolatban nyújt információt a látogatók számára.

Az oktatóteremben ráadásul játékos feladatokkal várják az érdeklődőket. 

Madárbarát növények Miskolcon

Tavaly a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. 102 madárodút helyezett ki városszerte, ezt pedig idén újabb 100 odú telepítése követte. Ezekben az apró „albérletekben” tavaly nagyjából 60-100 madárfióka született.

A program keretén belül idén már nem csak a madarak fészekrakó helyét szeretnék biztosítani, hanem a közelükben található eleség-állományt is, így létrehozva számunkra az ideális életteret. 

A segítőkész városlakók ezeknek az ellátását és a továbbiak kihelyezését örökbefogadással tudták és továbbra is tudják támogatni.

Az örökbefogadott madárodúk utáni bevételt a Városgazda jelenleg olyan növényzet telepítésére fordítja, amely természetes táplálékot biztosít az énekesmadaraknak, ezzel is elősegítve a populáció önfenntartását.

Ilyen növényfajta a tűztövis, berkenye, madárbirs, som és az egybibés galagonya. A hosszútávú cél az, hogy minél több énekesmadár találjon otthonra, ezzel pedig Miskolc is beléphessen a „madárbarát városok” sorába. 

Szeretnék erősíteni a Magyar Madártani Egyesülettel való együttműködést is, ezért várják előremutató, Zöld Miskolc koncepciót elősegítő és kompetens szakmai javaslataikat.

/A nyitokep forrása: miviz.hu/