Kezdőlap KIEMELT

Majdnem 2 százalékkal nőttek a bérleti díjak

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Januárban a lakbérek országosan 20 százalékkal, a fővárosban 22 százalékkal magasabbak voltak az előző év azonos időszakához képest, 2015-höz viszonyítva pedig 75, illetve 69 százalékos volt a növekedés.

A lakásbérleti díjak országosan 1,7 százalékkal, a fővárosban 2,1 százalékkal nőttek januárban az egy hónappal korábbihoz viszonyítva, ami fordulatot jelent a tavaly szeptember-decemberben tapasztalt stagnáló-csökkenő tendencia után – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal és az ingatlan.com lakbérindexéből.

A januári drágulásban szerepet játszik az, hogy a felsőoktatásban a keresztféléves oktatásban tanuló diákok egy része megjelent a keresleti oldalon. Szintén löketet adtak a piacnak azok, akik a magas lakáshitelkamatok miatt egyelőre elhalasztották a lakásvásárlást és bérelt lakásba költöztek.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kiemelte, hogy február közepén a kínálatban szereplő albérleteket nézve a vármegyeszékhelyek közül Veszprém, Debrecen, Győr, Székesfehérvár és Szombathely volt a legdrágább, ezekben a városokban 150-152 ezer forint volt az átlagos bérleti díj.

A legolcsóbb nagyvárosok közé tartozik 90-100 ezer forintos díjjal Miskolc, Salgótarján, Szekszárd, Kaposvár, Békéscsaba.

(Kiemelt kép: MTI/Vajda János)