Meghalt Riki Church, a Junkies zenekar egykori basszusgitárosa

A tragikus hírt a Junkies zenekar tette közzé közösségi oldalukon.

 

"Drága Riki!

Próbáljuk megérteni, hogy nem vagy többé. Üresség és végtelen szomorúság marad utánad. Még tudtunk veled beszélni az elmúlt napokban, együtt reménykedtünk, hogy végül jóra fordul minden. Sajnos nem így történt. Életünk hatalmas darabját viszed magaddal.

Nyugodj békében!" – olvasható a zenekar honlapján.

Riki Church igazi egyéniségnek számított. Mind kinézetével, mind pedig hangjával felhívta magára a figyelmet. Bár Magyarországon született, az Egyesült Államokban nőtt fel, ahol több zenekara is volt. 1993-ban jött vissza Magyarországra, eredetileg csak látogatóba. Azonban mikor szülei visszamentek Amerikába, ő itthon maradt. Nem sokkal később pedig az egy évvel korábban alakult Junkies zenekarba lépett. A Junkiesban 26 éven keresztül pengette a húrokat, de gyakran a mikrofont is kezébe vette. Az együttes két és féle éve jelentette be, hogy Riki Church nélkül folytatják, utódja pedig Gravel Shores lett. Ekkor Riki visszautazott Los Angelesbe.

A halál okáról egyelőre nem tudni. Biritz Tibor, Riki 53 éves volt. 

(Fotó, forrás: Junkies zenekar)