A floridai Brandonban lettek figyelmesek egy aligátorra, melynek valaki egy ragasztószalaggal kötözte be a száját, ám szerencsére az állatot kimentették, és új otthonra talált.
A floridai hal- és vadvédelmi hivatal (FWC) munkatársai múlt csütörtökön találtak rá arra a nőstény aligátorra, melynek valaki ragasztószalaggal kötözte be a száját, ezzel több hétre akadályozva az állatot a táplálkozásban.

Az FWC a Foxnak megerősítette, hogy munkatársai február 16-án elfogták és áttelepítették a pórul járt állatot. A több mint másfél méteres aligátort egy szomszédos tóban találták Brandonban, noha bűnüldöző szervek munkatársai a szervezet elmondása szerint “az elmúlt napokban több kísérletet is tettek” elfogására.
Az aligátort a floridai Palmdale-ben található Gatoramába, egy helyi aligátorfarmra szállították, ahol akár látogatók is megcsodálhatják a hatalmas állatot. Rob Rowe, az FWC délnyugati regionális parancsnokságának őrnagya egy közleményben örömét fejezte ki a sikeres mentőakció kapcsán:
“Örülünk, hogy az aligátort biztonságosan sikerült áttelepíteni. A közbiztonság a mi prioritásunk, és az FWC az egész államra kiterjedő aligátorprogramot irányítja, hogy proaktívan kezelje az egyes területeken előforduló aligátor incidenseket, miközben megóvja őket azokon a területeken, ahol természetes módon előfordulnak.”
Annyi még kiderült az eset kapcsán, hogy az aligátorra helyezett ragasztószalag valószínűleg egy sikertelen befogási kísérlet nyomán maradt az állaton, ám azt nem tudni, hogy ez mikor történt, és miért nem tűnt fel korábban senkinek.