Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Megújul idén a gyulai vár

Megújul idén a gyulai vár, a kiállítóhelyet működtető cég szakemberei több lépcsőben terveznek átalakításokat az egykori erődítményben. Az elképzelések között szerepel a várkiállítás frissítése is.

Kedden bezárt a vár Rondellának nevezett épületrésze, az eddig ott működő pénztár a vár épületébe, az egyik börtönhelyiségbe költözött. Így a bejárat a Kerecsényi-kapuhoz került, ami teljesen új látványt nyújt majd. 

A tervek szerint a jövőben a vendégek egy impozáns kapun keresztül léphetnek az erődítménybe.

A toronyba terveznek egy kisebb kiállítást Albrecht Dürer magyar származású bajor festőművész és grafikus gyulai kötődéséről; emellett az épületrész olyan funkciókat is kap, amelyek valóban kilátóvá teszik: felállítanak például távcsövet, illetve megjelenítik az erődítmény 16. századi részeit is.

A szakemberek tervezik a csaknem 20 éves állandó kiállítás átgondolását és frissítését is, emellett hamarosan folyamatosan nyitva tartó vendéglátóhelyként működik majd a várborozó, ahova a Rondellából az ajándékbolt is beköltözik. Új funkciót kap például az éléskamra, itt a tavaly indult és gyorsan népszerűvé vált szablyavívás jut új térhez. 

 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.

 

(Fotó: MTI/Jászai Csaba)