A mintegy 3 milliárd forintos beruházás részeként bővítették a kapacitást, és rendelőket újítottak fel a gyermeksürgősségi és baleseti ellátás terén a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjában.

A gyermeksürgősségi és baleseti ellátás fejlesztése 2021 novemberében kezdődött – tájékoztatott Breitenbach Sándor műszaki igazgató. – A projekt részét képezi a járóbeteg-ellátás fejlesztése, az égési osztály felújítása, és épül egy összekötő folyosó a Gyermekegészségügyi Központ és a mentőhelikopter leszállópályája között. Mindez a műtők felújításával, bővítésével zárul majd.

A gyermeksürgősségi és baleseti járóbeteg-ellátásra szolgáló rendelőket mintegy 800 négyzetméteren újították fel, de az épületrészt bővítették is több mint 400 négyzetméteren.

Tíz szakrendelőt, fektetőket, elkülönítőket, kiszolgáló helyiségeket alakítottak ki, és jelentősen bővültek a váróterek is.

Elkülönítették a sebészeti és belgyógyászati jellegű gyermekellátási tevékenységeket, valamint kialakítottak egy triázs előminősítő helyiségcsoportot is, ahol a beérkező betegeket sürgősségi szempontok alapján osztályozzák.

Ezen beruházás megvalósulásával a projekt harmadik részét zárhatják majd le. Még tart a terület használatba vételi engedélyezése, de a tervek szerint április 1-től bevonhatják a betegellátásba.

A gyermeksebészet – az országban az ötödikként – 1956-ban alakult meg a Semmelweis Tagkórházban, a megyei központi kórházba pedig 1976-ban költöztek át – ismertette Papp János, a gyermeksebészeti, traumatológiai és égési osztály vezetője. – Az osztály „az országban a legnagyobb alapterületű, a legtöbb betegággyal és a legszélesebb profillal rendelkezik”. Évente 27-28 ezer járóbeteget látnak el, 4500-5000 osztályos beteget kezelnek, és tavaly 2800 műtétet hajtottak végre.

Révész János főigazgató „kiemelt és stratégiai jelentőségűnek” nevezte a gyermekgyógyászati ellátást az intézmény életében, ennek megfelelően számos beruházást hajtottak már végre, a központ több osztályát is felújították, bővítették az elmúlt években.

Elmondta, hogy a most zajló projekt a legnagyobb ívű beruházás ezek között. A mintegy 3 milliárd forintos európai uniós forrás kilencven százalékát építészeti jellegű fejlesztésekre, a többit a műszerpark korszerűsítésére fordítják.

/Fotó: Vajda János/MTI/